2025. február 8., szombatMa Aranka napja van. Nappali nézet Éjszakai nézet EUR: 404,00 Ft | USD: 389,00 Ft | CHF: 429,00 Ft
2025.02.08. Aranka Nappali nézet Éjszakai nézet EUR: 404,00 Ft | USD: 389,00 Ft | CHF: 429,00 Ft
Kezdőlap / Külföld / „A háborúnak a gyűlölet szárnyán kell szállnia, én meg jövök egy filmmel, amely közelebb hozza ezt az ellenséget”

Hirdetés

„A háborúnak a gyűlölet szárnyán kell szállnia, én meg jövök egy filmmel, amely közelebb hozza ezt az ellenséget”

Anasztaszia Trofimova orosz rendező az Indexnek többek között arról is beszélt, hogy

  • hogyan jött az orosz front bemutatásának a témája;
  • hogyan élte meg, amikor kirobbant a háború;
  • mi volt a fő motivációja;
  • mit gondol a háborúról;
  • hogyan fogadták a filmet;
  • miként reagál a kritikákra;
  • hogyan viszonyult hozzá a katonai vezetés;
  • miként élte át ezt az időszakot.

Az „Orosz frontkatonák közöttcímű film előtti dokumentumfilmjei is gyakorlatilag mind veszélyes, háborús zónákban készültek. Ilyen volt például a Szíriában és Irakban forgatott „Iszlám Állam áldozatai”, és „A nők az Iszlám Állam ellen”, vagy a kongói filmje. Valamilyen vonzalmat érez a háborús zónák iránt, vagy az adrenalin mozgatja, vagy miről szól ez pontosan?

Ez sokkal kevésbé az adrenalinról szól, annál inkább a történet fontosságáról. Szíriába is azért kezdtem járni, mert az Iszlám Állam felütötte a fejét. Engem nagyon érdekelt a civilizációs ideológiai különbség, amelyet ez a terrorszervezet közvetített. Gyakorlatilag minden egyes nap – és most 2014-ről és 2015-ről beszélek – vagy valamilyen szörnyűségeket láttunk, vagy valamilyen tragikus eseményeket a terroristák által. Számomra fontos volt megérteni azt, hogy mi történik ott helyben, miért nincs ott jelen egy helyi erő, amely szembeszáll velük. Csak a menekülő, rettegő emberekről jöttek a hírek, óriási menekült folyamok, amikor sokan életüket vesztették a tengerben. A különböző kataklizmákat fentről figyeljük, mert így le lehet egyszerűsíteni azokat és jobban meg lehet érteni. Én pedig elkezdtem keresni a kisembert a nagy kataklizma közepette. Kurd nők, akik az ISIS-szel szemben harcolnak. Embercsempész, aki elrabolja a foglyokat az Iszlám Államtól, majd hazaküldi őket a családjukhoz. A kongói zenész, egy másik filmem hőse, aki Kongó függetlenedésének évében született, és aki leélte az életét a helyi megpróbáltatások közepette.

Hirdetés

Ezeket a dokumentumfilmeket orosz nyelven, orosz közönség számára készítette?

A korábbi filmjeim az RT dokumentumfilm csatornáján jelentek meg, öt nyelven. Hat évet dolgoztam a Russia Todaynél. Ezek a filmek most elérhetőek a saját weboldalamon, online. Amikor engem azzal vádolnak, hogy a Russia Today számára dolgoztam, akkor megjegyzem, hogy ezt soha nem titkoltam. Mindenhol ott szerepel, hogy az egyik vagy a másik dokumentumfilm az RT Documentary (RTD) számára készült.

Egy férfi a DAESH fegyveresek és a kurd fegyveres csoportok közötti összecsapásokban lerombolt épületek romjait nézi a szíriai Aleppóban 2015. március 12-én

Egy férfi a DAESH fegyveresek és a kurd fegyveres csoportok közötti összecsapásokban lerombolt épületek romjait nézi a szíriai Aleppóban 2015. március 12-én

Fotó: Halil Fidan / Anadolu / Getty Images Hungary

Mi a kapcsolata Oroszországgal? Moszkvában született, ugye?

Anyukám szibériai. Apukám Kazahsztánból származik. Szóval én is ilyen szovjet koktél vagyok. Moszkvában születtem. Amikor tízéves voltam, anyukám munkát kapott Kanadába. Anyukám akkor egyedül élt, három munkahelyen, hogy valahogy etetni tudja a családot. Oroszországban ugye ezek voltak a válságos nehéz évek. És 1997-ben, pont a következő orosz pénzügyi válság előtt anyukám megkapta a vízumot, és kimentünk Kanadába. Így tízéves koromtól Kanadában éltem, ott fejeztem be az iskolát, ott jártam egyetemre. Ugyanakkor mindig tudtam, hogy vissza akarok térni Oroszországba.

Miért?

Ez valamilyen érzelmi kötődés. Amikor Kanadába költöztünk, megfogadtam, hogy amint felnőtt leszek, visszatérek a hazámba. Miután befejeztem az egyetemet, elkezdtem utazni, elkezdtem dokumentumfilmeket forgatni. Amikor már 27 éves voltam, 2014-ben ez meg is történt. Majd bekerültem az RTD-hez. Ezt is egy véletlennek köszönhetem: visszatérésem előtt, még Kanadában, a kanadai Footbox dokumentumfilmes fesztiválon megismerkedtem egy hölggyel, aki az RT-ben dolgozott. Ő válogatta ki a filmeket az RTD számára. Én akkor palesztin menekült táborokról forgattam filmet Líbiában. Ez felkeltette az érdeklődését, és meghívott elbeszélgetésre.

„Biztos voltam benne, hogy nem megyek sehová, ezt meg kell örökítenem”

Hogyan jött aztán az orosz front bemutatásának a témája?

Az utolsó pillanatig nem hittem, hogy ez a háború elkezdődik. Akkor a kanadai CBC csatorna számára dolgoztam. Amikor kirobbant a háború, akkor Rosztovban forgattunk velük a határnál. 23-ról 24-re éjszaka élő adásban jelentkezett be a kanadai tudósító a szálloda erkélyéről, és a tapasztalható hangulatról beszélt, én pedig közben figyeltem a híreket a CNN-en, a Rosszija-24-en és az orosz Telegram csatornákon. Végül bemutatták a Rosszija-24-ben Putyin beszédét, amely súlyosan sokkolt bennünket.

Odakiáltottam, hogy elkezdődött a háború, ők pedig folytatták a tudósítást.

A kollégák másnap reggel arról beszéltek, mi lesz, mert mindenki tisztában volt vele, hogy innentől változnak az orosz törvények, és nagyon nehéz lesz innen tudósítani, és nagyon sokan utána haza is tértek. Biztos voltam benne, hogy nem megyek sehová, és nekem mindezt meg kell örökítenem. Tudtam, hogy ez nemcsak fontos, hanem nem is tudtam abban a pillanatban elképzelni magam sehol máshol, és fel kell vennem a történelmünk ezen részét. De nem tudtam, hogyan kezdjek hozzá, ezért kezdetben felvettem mindent, amit tudtam. Például az orosz tüntetéseket a háborúval szemben. Elmentem a tüntetésekre, amikor csak tudtam, és megörökítettem őket. Aztán próbáltam bejutni a katonák világába. Azonban akkor nem volt egyetlen katonaismerősöm, sem rokonom. Próbáltam bekerülni az orosz katonai szervezeteken keresztül. Próbáltam elkapni őket vasúti pályaudvarokon. Próbáltam katonák rokonain keresztül megközelíteni ezt a világot.

Avaaz aktivisták és ukrán fiatalok tüntetnek egy óriási békejelzéssel a Jusutus Lispsius; az EU Tanács épülete és a Berlaymont, az EU Bizottság épülete előtt 2022. március 22-én a brüsszeli Schuman körforgalomban, Belgiumban

Avaaz aktivisták és ukrán fiatalok tüntetnek egy óriási békejelzéssel a Jusutus Lispsius; az EU Tanács épülete és a Berlaymont, az EU Bizottság épülete előtt 2022. március 22-én a brüsszeli Schuman körforgalomban, Belgiumban

Fotó: Thierry Monasse / Getty Images Hungary

Nyolc hónapon keresztül próbálkoztam. Nem túl sikeresen, mert ebben a katonai világban, senki nem akart beszélni, főleg egy ismeretlen emberrel nem, aki ráadásul kamerával mászkál. Ez mind megváltozott egy pillanat alatt az új év környékén, amikor a vonaton találkoztam Iljával, 2022 végén.

Mi volt a fő motivációja?

Megérteni a háború ködén keresztül, hogy kik ezek az emberek, akik harcolnak ott, kik ezek az orosz katonák. Mert ennyire sűrű háborús homályt, ennyire jól működő propagandát és politikai lózungokat mindkét oldalról nem tapasztaltam soha korábban. Ráadásul számomra ez sokkal személyesebb volt, mint minden más konfliktus, ahol voltam előtte. Két, egymással versengő narratíva fut egyszerre: a hősök, akik soha nem halnak meg. És a háborús bűnösök, akik mindenkit megerőszakolnak és mindent elpusztítanak. Magát az embert pedig nem láttam ezekben a versengő narratívákban. Dokumentaristaként pedig az a feladatod, hogy nyitott szemmel járj, és rögzíts mindent, amit látsz, függetlenül attól, hogy mennyire kényelmetlen vagy zavaró.

Amikor elkezdődött a háború, akkor a közösségi médiájában azonnal állást foglalt, és elég egyértelműen elítélte az orosz agressziót. Változott-e esetleg a hozzáállása az eltelt három évben?

Ugyanúgy az ellen vagyok, hogy bárki a katonai erejét használja a problémák megoldására. Abban változott talán, hogy amikor a különböző politikusokat hallgattam, gyakorlatilag nem volt senki, aki a békéről beszélt volna. Pont ellenkezőleg, az volt az érzésem, hogy nem a béke, hanem az eszkaláció irányába. Számomra ez nagy sokk volt, mert azt hittem előtte, hogy a nemzetközi közösség megpróbálja mielőbb megoldani a konfliktust, de nem ez történt. Teljes mértékben érzem azt, hogy ez a háború óriási igazságtalanság. Azonban mindenkinek van abban választása, hogy vagy megpróbálja rendezni a kérdést bunkósbottal, vagy párbeszéd révén. Szerintem nincs semmi rosszabb annál, mint a háború. És ezt úgy mondom, hogy nagyon sokat dolgoztam háborúkban. Mint ahogy mondják, jobb tíz éven át tartó tárgyalás, mint egyetlen nap háború.

Kritika minden mennyiségben

Hogyan fogadták a filmet a megjelenés után?

Ahogyan a sajtó is írta, a film „nagyot robbantott”, egyszerűen azért, mert ez az első olyan film, amely a front orosz oldaláról készült. Persze különböző reakciók voltak, jók, rosszak, de összességében pozitív lett az összkép. Gyakran hasonlították a filmet Remarque háborús könyveihez, vagy az orosz „Jöjj és lásd!” filmhez, még pedig azért, mert a háborút olyannak mutatja be, mint amilyen. A háború ködén keresztül magát az embert akartam megtalálni. Meg is találtam, és meg akarom mutatni a nézőknek, hogy milyen az orosz front oldalán, ahol a nézők közül gyakorlatilag soha nem járt senki. Nagyon sok kritikát is kaptunk, elsősorban a hivatalos ukrán politikusoktól és szervezetektől. Ők azonban visszautasítják a lehetőségét is, hogy megnézzék ezt a filmet. Tehát a film legnagyobb kritikusai azok, akik soha nem látták azt. Egyes filmfesztiválok meghívták a vetítés utáni beszélgetésre az ukrán oldalt is, mondván, gyertek el, és mondjátok el magatok a film megtekintése után, mi a gond vele, de senki nem vállalta ezt közülük.

Anasztaszia Trofimova

Anasztaszia Trofimova

Fotó: Anton Bendarzsevszkij

Nézzük meg a film ellen felhozott fő kritikai elemeket, mit gondol róluk. Az első: korábban az orosz állami média számára dolgozott, az RT-ben, és ezért a végső alkotás nem lehet más, mint orosz állami propaganda.

Ennek a kritikának nincs alapja, hiszen ez azt jelentené, hogy bárki, aki bármely cégben dolgozott korábban, mindig annak a cégnek a hivatalos ideológiáját képviseli egy életen át, nem mehet se balra, se jobbra, és nem csinálhat semmit, ami szembemegy azzal a céggel. Tehát aki például valaha is az amerikai televízióban dolgozott, soha nem megy el dolgozni mondjuk Iránba, mert Irán USA ellensége? Ez nagyon nem így van. Egyetlen egy filmet sem készítettem az RT Documentary számára, amely után később szégyenkeznem kellett volna. Az a munka, amelyet hat évig az RTV számára készítettem, elsősorban a szíriai háborús zónában, fent van mind online. Azoknak, akik azzal vádolnak, hogy propagandát csinálok, üzenem, hogy minden elérhető, minden megnézhető. Ha bármilyen propaganda elemet találnak benne, örömmel megvitatom azt velük. Azonban az ukrán oldalról is már fél éve tart egy ilyen alapos kivizsgálása a „propagandisztikus történeteimnek”, de semmit nem találtak.

Második számú kritika. Nem most van itt az ideje az ilyen filmeknek. Ez az idő a háború lezárása után jöhet el. A kritikusok által felhozott párhuzam a II. világháború. Akkor sem lehetett náci katonákról szóló filmeket megnézni a Nyugaton. Senki sem vetített például Leni Riefenstahl filmeket akkor.

Az az érzésem, hogy akik ezt mondják, amellett érvelnek, hogy várjatok, még nem fejeztük be ezt a háborút, vannak saját érdekeink, és a film szembemegy az ukrán narratívával, mert háborúk alatt mindenképp dehumanizálni kell az ellenfelet. A háborúnak a dehumanizálás és a gyűlölet szárnyán kell szállnia. Én pedig jövök itt egy filmmel, amely közelebb hozza ezt az ellenséget. Nagyon nem szeretem ezeket a hasonlatokat a II. világháborúval. Ez itt nem a náci Németország. Azt értem, hogy általában, amikor már nem tudsz mit mondani, akkor hitlerezni kell. Vagy engem például összehasonlítani Leni Riefenstahllal, ami engem kifejezetten szórakoztat. A barátaim és a családom körében már nagyon sok az erről szóló viccelődésünk. Láttam például múltkor egy ukrán plakátot, hogy Anasztaszia Trofimova a kortárs Leni Riefenstahl, és mondtam is anyunak, hogy hogyan meri rám osztani a mosogatást, hisz én vagyok a mai Riefenstahl. De mindegy is, komolyra fordítva a szót,

ez a lehető legalacsonyabb szint, hogy bárkire rámondjuk, hogy ő fasiszta vagy náci.

Ha tényleg hasonlatokat akartok, akkor miért nem hozzátok fel például az amerikai inváziót Irakkal szemben, amikor több mint hatszáz újságíró ment velük a világ különböző országaiból. Ők akkor most mind Leni Riefenstahlok? Az amerikai katonák mind nácik? A háborúk nagyon különbözőek tudnak lenni. De minden háború tragédia. De ezt a valóságot […]

A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!

Forrás:
https://index.hu/kulfold/2025/02/04/haboru-orosz-ukran-konfliktus-oroszorszag-ukrajna-vlagyimir-putyin-volodimir-zelenszkij-anasztaszia-trofimova/

*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!

Hirdetés

Lehet, hogy érdekel...

Újabb foglyokat enged el szombaton a Hamász, de ennek is megvan az ára

A Hamász nyilvánosságra hozta három izraeli túsz nevét, akiket szombaton enged szabadon a törékeny gázai …