„Irán megpróbálta megölni Donald Trumpot” – jelentette ki szerdán Pete Hegseth, az Egyesült Államok hadügyminisztere. A tárcavezető hozzátette, az amerikai elnökkel együtt gondoskodtak arról, hogy a vétkesek elnyerjék méltó büntetésüket. Hozzátette, egy légicsapás keretein belül végezték ki az érintetteket.
Donald Trump az ABC-nek azt mondta, hogy Irán kétszer is meg akarta őt ölni. Megerősítette, hogy ő adott engedélyt arra a támadásra, amelyben meghalt az iráni legfőbb vezető, Ali Hámenei ajatollah, mielőtt Teherán végrehajthatta volna az ellene szőtt állítólagos terveket. „Elkaptam, mielőtt ő kapott volna el engem. Kétszer is megpróbálták engem eltenni láb alól, de én gyorsabb voltam” – tette hozzá a republikánus politikus.
Megosztó személyiségével Donald Trump számos ellenségre tett szert belföldön és külföldön egyaránt. 2016 óta számos alkalommal törtek az életére, de mindegyik támadást megúszta élve.
Tíz évvel ezelőtt a brit Michael Steven Sandford próbált véget vetni az akkori elnökjelölt életének Las Vegasban, de nem tudott fegyverhez jutni. Az akkor 19 éves férfi meg akarta szerezni egy rendőr pisztolyát, hogy azzal agyonlője a nagygyűlésen fellépő Donald Trumpot.
Ugyanabban az évben a republikánus elnökjelölt épp a nevadai Renóban tartott beszédet egy kampányrendezvényen, amikor egy rendzavaró miatt, biztonsági okokból a testőreinek le kellett kísérniük őt a színpadról. A színpad irányába rohanó rendbontó azt kiabálta hangosan, hogy „pisztoly van nála”. Erre azonnal kitört a pánik, habár magát a fegyvert senki sem látta, ami egyébként nem is volt.
Lopott targonca volt a bizarr terv egyik főszereplője
Egy évvel később Gregory Lee Leingang fel akarta borítani Donald Trump limuzinját, hogy aztán megölje a politikust az észak-dakotai Mandenben.
Leingang a közeli olajfinomítóból csent el egy targoncát, amivel a városon áthaladó elnöki konvoj felé indult – ám amikor a munkagép még a gyár területén elakadt, az akkor 42 éves férfi elmenekült a helyszínről.
A rendőrök nem sokkal később elfogták Leingangot, aki bevallotta, hogy a targoncával fel akarta borítani az elnöki limuzint – amiről a rendőröknek sejtése sem volt, azt hitték, magáncélra lopta el a járművet. Később a bíróságon is beismerte tetteit, amiért 20 év börtönt kapott. Ügyvédje súlyos pszichiátriai krízisre hivatkozott.
Gregory Lee Leingang pleads guilty to stealing forklift and planning to turn over tRump’s […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!