A harmadik osztályos kislány, Debbie Lynn Randall 1972. januárjában tűnt el, a mosodából indult haza, de már soha nem érkezett meg. Több ezer ember csatlakozott a kutató-mentő akcióhoz, hogy megtalálják, végül 16 nappal az eltűnése után előkerült a holtteste.A kislányt szexuálisan bántalmazták és megfojtották.
Az idő előrehaladtával a nyomozók több száz szálon indultak el, de eredménytelenül, a gyilkost nem találták meg. 2001-ben a technológia fejlődésének köszönhetően több poptenciális gyanusítottat is ki tudtak zárni, ugynis találtak egy hajszálat és egy ruhadarabot, amit DNS-vizsgálatnak vetettek alá.
A kislány szülei úgy haltak meg, hogy nem tudták meg, ki ölte meg a lányukat. Az édesanya 2018-ban halt meg leukémiában, az édesapa pedig tavaly. A lány testvére viszont ott volt a sajtótájékoztatón, melyen hivatalosan is bejelentették a gyilkos személyének kilétét.
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!