Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Két nagy globális feszültség – a környezeti és a demográfiai – került a középpontba és vált vita tárgyává a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Demográfiai Szakosztálya által 52. alkalommal szervezett „Fenntarthatóság és demográfia” címet viselő konferencián.
A panel két fő előadója – és vitapartnere – Pogátsa Zoltán közgazdász és Tóth I. János demográfus volt, akik eltérő tudományos háttérből érkeztek, mégis ugyanazt a dilemmát boncolgatták Mádi László közgazdász, a Wekerle Sándor Nemzetközi Egyetem főiskolai tanára moderálása mellett.
Mádi László már az elején egyértelművé tette: a környezeti és a demográfiai fenntarthatóság nem két külön világ, hanem ugyanazon problémának két arca. A tét szerinte nem pusztán gazdasági, hanem civilizációs: vajon képes-e a modern társadalom egyszerre csökkenteni az ökológiai terhelést és fenntartani a népességet?
Pogátsa Zoltán képlete: négy szorzó, egyetlen irány
Pogátsa Zoltán előadásának gerincét egy egyszerű, mégis „könyörtelen” képlet adta: a globális üvegházgáz-kibocsátás négy tényező szorzataként értelmezhető.
- Az első tényező a népesség, amely szerinte „hokibot”-szerű pályán, szuperexponenciálisan nőtt az elmúlt évtizedekben. Minden más változatlansága mellett ez önmagában is növeli a kibocsátást.
- A második tényező a GDP/fő, vagyis az egy főre jutó gazdasági teljesítmény. Pogátsa emlékeztetett: a világgazdaság évezredeken át stagnált, majd az ipari forradalom után gyorsult fel, az utóbbi évtizedekben pedig évi átlag 3 százalékkal bővült. Ezzel a tempóval az évszázad végére a gazdaság mérete tízszeresére nőne – amit szerinte senki sem gondol komolyan megvalósíthatónak. Ugyanakkor hangsúlyozta az egyenlőtlenséget: az Oxfam „pezsgőspohár” ábrája szerint a felső 10 százalék adja a kibocsátás felét, a felső 20 százalék a kétharmadát, míg az alsó 50 százalékra mindössze 10 százalék jut. Ez szerinte azt jelenti, hogy a klímavita nem pusztán mennyiségi, hanem elosztási kérdés is.
- A harmadik tényező az energiaintenzitás (energia/GDP). Itt elismerte a hatékonyság javulását: ugyanannyi GDP-hez egyre kevesebb energia kell. Ugyanakkor figyelmeztetett, hogy ez a mutató sosem lesz nulla – energia nélkül nincs gazdaság. A kezdeti nagy javulások után a görbe laposodik, miközben az összvolumen tovább nő.
- A negyedik tényező az energia szénlábnyoma (üvegházhatású gáz/energia). Pogátsa szerint ezen a ponton van a rendszer legnagyobb törése: kulcságazatokban – élelmiszertermelés, cement, acél – nincs skálázható, kibocsátásmentes technológia. A világ 8,5 milliárd emberének ellátása ma nagyrészt műtrágyára épül, amely erősen szennyez. A városok vasbeton-infrastruktúrája pedig tömegével termeli a szén-dioxidot.
A képlete az alábbiak szerint néz ki: ΣÜHG = népesség x GDP/fő x energia/GDP x ÜHG/energia
Pogátsa Zoltán szerint két növekvő tényező (népesség és GDP/fő) szorozva egy lassan csökkenő, de pozitív energiaintenzitással és egy továbbra is szennyező energiarendszerrel szerinte csak egy eredményt adhat – növekvő kibocsátást. Ebből következik, hogy a klímaváltozás szerinte nem véletlen, hanem rendszerlogika.
Túlfogyasztás vagy túlnépesedés – a hangsúly áthelyeződik
Pogátsa Zoltán külön vitát nyitott arról, mi a nagyobb probléma: a gazdagok túlfogyasztása vagy a globális népességnövekedés. A múltban szerinte egyértelműen a felső rétegek túlzott fogyasztása volt a fő hajtóerő. A következő évtizedekben azonban a súlypont eltolódhat.
Az ENSZ előrejelzései szerint a világ népessége 10,5–11 milliárd körül tetőzhet az évszázad végén. A közgazdász szerint sok elemzés hibája, hogy csak a legszegényebb országokat nézi, ahol a fogyasztás alacsony. A valós veszélyt a „második és harmadik jövedelmi tized” jelenti, ahol már jelentős az energia- és anyaghasználat.
Rámutatott, hogy ezek az országok nem akarnak szegények maradni – „életszínvonalban a magyar szinthez kívánnak felzárkózni”. Ha ezt a fogyasztást megszorozzuk a várható népességnövekedéssel, a kibocsátás szerinte ugrásszerűen nő. Így a jövőben a túlnépesedés válhat a fő problémává.
Ugyanakkor elismerte, hogy morálisan nem mondható, hogy „egy kínai vagy indiai középosztálybeli ne éljen úgy, mint egy európai”. Ez a dilemma tette szerinte „matematikai rejtéllyé” a véges erőforrások melletti végtelen növekedést.
Tóth I. János: a fenntarthatóság két arca
Tóth I. János előadása más logikából indult: először definiálta a fenntarthatóságot mint egy aktív rendszer (társadalom) tartós működését anélkül, hogy kimerítené a fenntartó közeget (természetet). Megkülönböztette a környezeti és a társadalmi fenntarthatóságot, hangsúlyozva: az utóbbi előfeltétele az előbbi.
Szerinte a fenntarthatóság nemcsak leíró, hanem normatív fogalom is – ami fenntartható, azt jónak tekintjük. A Brundtland-jelentés hagyományában a hangsúly kezdetben a környezeten volt, ami logikusan a népességcsökkenést tette „kívánatossá”. Tóth I. János azonban megkérdőjelezi, hogy demográfiai szempontból is előnyös-e a zsugorodás?
Adatokkal mutatta be, hogy miközben a világ népessége nő, a teljes termékenységi ráta (TTA) szinte mindenhol csökken. Az előrejelzések szerint 2085 körül tetőzhet a Föld népessége, majd elkezdődik az emberiség történetében példátlan világszintű fogyás.
Regionálisan azonban hatalmas eltérések vannak: Japánban és Dél-Koreában 0,7 körüli TTA, míg Nigériában 6-7 körüli. Ez egyszerűen lefordítva azt jelenti, hogy egy míg a dél-koreai anyákra átlagosan egy gyermek sem jut, addig egy nigériai édesanya akár hat-hét utódot is világra hoz. Kelet- és Dél-Európa már természetes fogyásban van, Kína is belépett ebbe a fázisba. Migráció nélkül – „zárt Európát” feltételezve – Demény Pál számításai szerint 47 év alatt a népesség megfeleződne, 177 év alatt pedig ezer főből mindössze 75 maradna – idézte bel Tóth I. János.
Ökológiai lábnyom és a három világ
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!