A 2025-ös év vége tartogatott meglepetést az eladó lakások piacán. Decemberben ugyanis éves összehasonlításban 16 százalékkal csökkent a kereslet az eladó lakások piacán. Fontos azonban látni, hogy 2024 decemberében már érezhető volt az állampapírokból kiszálló befektetők jelenléte. Ehhez a rendkívül magas bázishoz képest mutatkozik most mérséklődés, ami nem általános piaci visszaesést tükröz, sokkal inkább „vihar előtti csendet” a januári változások előtt – derül ki az ingatlan.com elemzéséből, amely a kereslet és a kínálat alakulását ismerteti tavaly decemberre és a múlt év egészére vonatkozóan.
„Tavaly a több mint 3,5 millió telefonos érdeklődést számláló kereslet éves szinten 5 százalékkal nőtt, a 2023-as szintet pedig 24 százalékkal haladta meg. Legutóbb a pandémia után, a 2021-es rekordévben volt erősebb az eladó lakások és házak iránti érdeklődések száma országos szinten. Az elmúlt év egyik legfontosabb tanulsága, hogy az ingatlanpiaci növekedés súlypontja eltolódott a fővárosból” – mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.
A fővárosban lévő eladó lakások és házak iránti kereslet 2025 egészében 2 százalékkal csökkent az előző évhez képest. Ugyanakkor a megyeszékhelyek és megyei jogú városok 5 százalékos növekedést könyvelhettek el, a kisebb városok eladó lakóingatlanjai iránti kereslet közel 12 százalékkal nőtt, a községekben pedig több mint 16 százalékos keresletélénkülés történt éves összevetésben.

Meglepetés a kínálati oldalon
Decemberben novemberhez képest 2024 végén 37 százalékkal esett vissza az új hirdetések száma a karácsonyi időszakban, idén decemberben pedig több mint 21 ezer meghirdetett eladó lakással és házzal csak 31 százalékkal csökkent a friss kínálat az előző hónaphoz képest. Éves szinten viszont 20 százalékkal több hirdetést adtak fel a tulajdonosok és ingatlanközvetítők. A decemberi hónapokban utoljára ennél nagyobb friss kínálattal pedig csak 2021-ben találkozhattak a vevők. „A kínálati oldal élénkülése nem csak a decemberi hónapokra vonatkozó hároméves rekord miatt érdekes, hanem azt is jelzi, hogy az eladók tudatosan készülnek 2026 elején újra meginduló keresleti hullámra” – értékelte a lakáspiaci folyamatokat az ingatlan.com szakértője.
Balogh László szerint az eladást tervezők bizakodását három konkrét, januártól élesedő változás táplálja.
- A közszolgálatban dolgozók fejenként 1 millió forintos lakáscélú vissza nem térítendő támogatást igényelhetnek, ami extra keresletet generálhat a piacon.
- Januártól a külterületi lakóingatlanokra és zártkertekre is kiterjed a kedvezményes, 3 százalékos kedvezményes Otthon Start-hitel lehetősége, ami olyan ingatlanokat is piacképessé tesz, amelyek korábban csak készpénzért voltak eladhatók – általában nyomott áron.
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!