A nemzeti versenyhatóság tavaly indult vizsgálata megállapította, hogy három vállalkozás megtévesztette a fogyasztókat, amikor telefonos megkeresések, illetve személyes tárgyalások során valótlan tájékoztatásokat adtak számunkra üdülési joguk értékesítésének körülményeivel és feltételeivel (így a fizetési móddal és a vevő személyével) kapcsolatban. A cégek célzottan keresték meg az üdülési joggal rendelkezőket, azt állítva, hogy egy magánszemély megvásárolná tőlük üdülési jogot, készpénzért. A tényleges szerződésekben azonban ehelyett már pénzre nem váltható kreditek szerepeltek ellenértékként, egy zárt vásárlási rendszerben, melynek eléréséért az ügyfeleknek különböző jogcímeken (konvertálási, rendszerhasználati és aktiválási díj, forgalmi jutalék) további költségeket kellett fizetniük.
A GVH Versenytanácsa a jogsértés mérlegelésekor figyelembe vette többek között, hogy a cégek által megcélzott fogyasztói kör sérülékeny és kiszolgáltatott a megtévesztő üzeneteknek, mivel azok gyors megoldást kínálnak egy jellemzően komoly anyagi megterhelést jelentő problémájukra. A hatóság tekintettel volt arra is, hogy a cégekben olyan személy is betölt vezető tisztségviselői pozíciót, aki egy elmúlt 10 évben pontosan ugyanilyen okból elmarasztalt vállalkozásnak is tagja volt, így a mostani jogsértésekre egyértelműen a törvénysértés tudatában került sor. „Tudták, hogy nekünk egy forint készpénzt sem fognak fizetni” – idézi a GVH határozata a hatósághoz érkezett, számos lakossági panasz egyikét.
Forrás:
https://www.origo.hu/gazdasag/20230811-gvh-birsag-udulesi-jog-megtevesztes-atveres.html
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!