A miniszter kiemelte: kulcsfontosságúak az új munkahelyeket teremtő beruházások. Az Anda Present 2,5 milliárd forintos fejlesztésével 100 új munkahelyet hozott létre a térségben, jelentősen javítva a környéken élő álláskeresők esélyeit.
Varga Mihály az aktuális gazdasági környezetet összegezve elmondta: a foglalkoztatottság a 2010 óta létrehozott, közel 1 millió új munkahellyel rekordszinten áll, a 4 százalékos munkanélküliségi ráta az egyik legkedvezőbb eredmény az uniós országok körében. Hozzátette: a hazai beruházási ráta az Európai Unióban jelenleg a legmagasabb, a külföldi működő tőke magas aránya szintén igazolja a magyar gazdaság vonzerejét.
Font Sándor (Fidesz-KDNP) a térség országgyűlési képviselője is örömmel üdvözölte a beruházást, mely növeli a térség gazdasági vonzerejét, ami a jövőre elkészülő Kalocsa-Paks híd révén újabb lehetőségek előtt áll. A képviselő kiemelte: az is örömteli, hogy egy másik Bács-Kiskun vármegyei vállalkozás, a kiskunhalasi Merkbau Zrt. végezte a kivitelezést, amivel határidő előtt elkészültek.
Az 1995-ben létrejött, budapesti székhelyű és kalocsai fiókteleppel rendelkező Anda Present Group foglalkoztatottjainak összlétszáma 570, ebből Kalocsán 265-en dolgoznak. A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a társaság 2021-es nettó árbevétele 14,2 milliárd forint volt, ami 2022-ben 21,1 milliárd forintra nőtt. A cégcsoport 2021-es adózott eredménye 1,6 milliárd forint volt, míg a tavalyi 3,7 milliárd.
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!