Varga Mihály pénzügyminiszter az Indexnek adott interjújában leszögezte, ilyen inflációs környezetben minden munkaadónak törekedni kell arra, hogy a szükséges béremelések megtörténjenek. A tárcavezető szerint – aki a a 61. Közgazdász-vándorgyűlésen válaszolt kérdéseinkre – nagyon sok függ attól, hogy az év végén a munkaadók és a munkavállalók milyen minimálbérben állapodnak meg. Ez összességében pedig fontos kiindulópont lesz a kormánynak is:
Azt gondolom, hogy a 2024-es, elfogadott költségvetés lehetőségeit nem túllépve, de a szükséges béremelési várakozásoknak eleget téve elegendő lesz.
Varga Mihály szerint a nemzetközi gazdasági környezet három legfontosabb kérdése közül az első és legfontosabb az energiaárak problematikája. „Jól láthatóan ez Magyarországot keményen érintette az elmúlt két esztendőben. Nagyon fontos, hogy az energiapiac nyugodt, stabil, kiszámítható módon és a várakozásoknak megfelelően működjön” – húzta alá.
A második legfontosabb kérdésnek a kamatkörnyezetet említette, hiszen ez mindenkit – a lakosságot és a vállalati szektort egyaránt – érint. Emlékeztetett, hogy a jegybankok többsége az elmúlt időszakban veszteségbe fordult, hiszen olyan kamatemelkedés történt, amely miatt a banki mérlegek felborultak. „Ez hazánkban is hasonlóképpen történt. Nemcsak a jegybank, hanem a központi költségvetés számára is egy jelentős kiadási tétel keletkezett” – emelte ki.
Varga Mihály a harmadik legfontosabb kérdésként a nemzetközi együttműködéseket emelte ki: az amerikai, európai, kínai kapcsolatrendszert. „Erről kevesebbet szoktunk […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!