„A szabadságért vívott küzdelmek közös alapot jelentenek a magyar és az amerikai nemzet számára” – jelentette ki Varga Mihály a washingtoni Kossuth Házban a Kováts Mihály huszárezredes nevét viselő díszterem avatóünnepségén.
A pénzügyminiszter az eseményen hangsúlyozta, hogy a magyar igazságnak elemi összetevője a nemzeti függetlenség és a szabadság megvédése, ami évszázadok óta formálja hazánk történelmét és identitását. A miniszter azt mondta, hogy 1956 olyan ünnepe a magyarságnak, amely „összekapcsolja a történelmünket és a mindennapjainkat, és arra hív, hogy újra átkeljünk ezen a hídon”.
Varga Mihály szerint a magyar egy szabadságharcos nép, amit az ország 1000 éves történelme mellett az olyan hősök történetei is alátámasztanak, mint az amerikai függetlenségi háborúban hősi halált halt Kováts Mihály. A tárcavezető véleménye szerint a szabadságharcos emlékezetének feltámasztása olyan törekvés, amely segíti az amerikai és a magyar nép közötti kötelékek erősödését. „Kováts Mihály a szabadságért áldozta életét, mindig megmaradt szabad embernek és igaz magyarnak” – ismertette a tárcavezető.
Varga Mihály úgy véli, amikor a magyar–amerikai kulturális hidak építésének akár múltjáról, akár jelenéről esik szó, először az ő alakjára kell gondolnunk.
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/gazdasag/2024/10/26/varga-mihaly-penzugyminiszter-kossuth-haz-washington-avatas/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!