Sajtótájékoztatón írta alá az első most nyomott bankjegyet Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank új elnöke. És ez nem csak szimbolikus lépés volt – a bankjegyeken mindig ott szerepel a jegybankelnök aláírása, úgyhogy azokat, amelyeket mostantól nyomtatnak, már Varga aláírásával adják ki.
Mostanában többször is felvetődött, az árak és a fizetések emelkedése miatt nem akarnak-e nagyobb értékű bankjegyeket bevezetni, de a jegybank előző vezetése nem akart nagy változtatást: egy éve sincs, hogy az akkori jegybankelnök, Matolcsy György elmondta, nincs tervben az, hogy a 20 ezresnél nagyobb, például 50 ezres bankjegyet is kiadjanak. A készpénzhasználat az MNB adatai szerint főleg a kisebb vásárlásoknál gyakori (hiába írná most alkotmányba a kormány a készpénzzel fizetéshez való jogot), pedig rengeteg nagy címlet van az embereknél, de ezeket ritkán használják. Az MNB legfrissebb, még 2023. végi számai szerint egyébként 660 millió bankjegy volt forgalomban. Ebből
- közel 291 millió húszezres,
- 183 millió tízezres,
- 31 millió ötezres,
- a legritkább, 23 millió kétezres,
- harmadik leggyakoribbként 90 millió ezres,
- és 41 millió ötszázas.
Az új MNB-elnököt – aki tavaly év végéig pénzügyminiszter volt – a vg.hu tudósítása szerint megkérdezték, hogy mit gondol a váratlanul magas, 5,6 százalékos februári inflációs adatról és arról, hogy a kormány 10 százalék fölé nem engedi harminc élelmiszer árrését. Varga diplomatikusan kikerülte a választ, azt felelte, hogy a Monetáris Tanács majd értékeli a beérkező adatokat, addig még korai a szükséges intézkedésekről beszélni. Nagy újdonságokat egyébként sem mondott, de a befektetők pont ezt értékelték akkor is, amikor munkába állt, jó hírnek számít bármi, ami azt mutatja, hogy nincs kapkodás.