Az eurót reggel háromnegyed 9-kor 409,29 forinton jegyezték az előző esti 409,9 forinttal szemben, a dollár jegyzése pedig 391,27 forintra csökkent 393,50 forintról.
Ez azt jelenti, hogy mindkét devizával szemben egyhavi csúcson jár a forint egyúttal ezek idei csúcsot is jelentenek.
A forintot segíti Virág Barnabás jegybanki alelnök szerdai, a devizapiac stabilitásának fontosságát kiemelő kommentárja.
A figyelem egyre inkább az MNB jövő keddi ülése felé irányul. Piaci vélekedés eszerint most nem változtat majd a monetáris tanács a kamaton, ugyanakkor fontos üzenetek hangozhatnak el a következő hónapokkal kapcsolatban.
Kérdés azonban, hogy Nagy Márton szavai, miszerint ha az infláció emelkedik, a kormánynak lépnie kell, milyen hatással lesznek a devizapiacokra.

Több európai jegybank is kamatdöntő ülést tartott tegnap. A norvég jegybank a vártnak megfelelően 4,5 százalékon tartotta az alapkamatot. A török jegybank 47,5 százalékról 45 százalékra vágta azt, ami szintén megfelelt a várakozásoknak. Az ukrán jegybank pedig 13,5 százalékról 14,5 százalékra emelte az irányadó kamatot, miközben az elemzői várakozások megosztottak voltak 14 és 14,5 százalék között.