A 2024 negyedik negyedévi gazdasági adatok alapján Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) csekély mértékű növekedést mutatott: a nyers adatok szerint 0,4 százalékkal, míg a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok alapján mindössze 0,1 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakát. Negyedéves összevetésben a GDP 0,5 százalékkal bővült, ami akkor azt jelentette, hogy az ország kilépett a technikai recesszióból.
Azonban az optimizmust gyorsan beárnyékolták a 2025 első negyedévére vonatkozó előrejelzések. Az elemzői várakozások már visszafogottak voltak: mindössze 0,3 százalékos növekedést valószínűsítettek – mind éves, mind negyedéves alapon.
A legfrissebb adatok szerint Magyarország bruttó hazai termékének volumene 2025 első negyedévében a nyers adatok szerint stagnált, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,4 százalékkal alulmúlta az előző év azonos időszakit. Az előző negyedévhez képest – a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint – a gazdaság teljesítménye 0,2 százalékkal mérséklődött.
Az ipar és az építőipar teljesítménye továbbra is gyenge – bár utóbbinál már látszik némi fellendülés. A mezőgazdaságot a fagykárok és a ragadós száj- és körömfájásjárvány sújtja. Az ipari adatokkal kapcsolatban külön kiemeltük: a termelékenység úgy csökken, hogy közben reálbér-növekedés van – ez a
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/gazdasag/2025/04/30/gdp-novekedes-kormany-nagy-marton-ngm-termeles/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!