Napról napra drágul az arany a nemzetközi piacokon, a lendület várhatóan kitart a Federal Reserve jövő heti kamatcsökkentéséig.
A nemesfém jegyzése pénteken immár elérte a 2600 dollárt, amelynek értéke idén több mint negyedével emelkedett. A jegybanki vásárlások, a közel-keleti és az ukrajnai háborús konfliktusok miatti erős menedékkeresés – azaz a befektetők a bizonytalan időszakban mindig a biztosba fektetnek, ilyen az arany is – egyaránt segítették az erősödést.
Ha megmarad a lendület, az árfolyam elérheti az unciánkénti 2670 dollárt – mondta Jun Rong Yeap, az IG Asia Pte piaci stratégája a Bloombergnek. Az aranyat főként fedezeti céllal használják a portfólióikban az alapkezelők – tette hozzá Chris Weston, a Pepperstone Group kutatási vezetője.
A folytatás is egyelőre egyértelműnek tűnik. Mivel a jövő heti Fed-ülés előtt immár az a fő kérdés a piacok számára, hogy 25 vagy 50 bázispontot vágnak-e, ez további teret nyit a drágulás előtt. Jerome Powell Fed-elnök korábban már jelezte, hogy kamatcsökkentési ciklus következik, és a piacok hónapok óta biztosak voltak abban, hogy a folyamat szeptember 18-án kezdődik.
Csak mert az aranyár új rekordon áll, ez nem jelenti azt, hogy nem mehet még sokkal feljebb – foglalta össze a helyzetet Michael Armbruster, az Altavest társalapítója és ügyvezető partnere a MarketWatchnak.
Mivel az árfolyamot a dollár gyengülése és a Fed kamatcsökkentéseire vonatkozó várakozások erősítik, ha a dollár jelentősen erősödne, vagy az amerikai infláció újra gyorsulna, az negatívan érintené a további árfolyam-erősödést – mondta korábban Buró Szilárd, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetője a HVG-nek. Ugyanakkor az arany árának felfutását támogathatja, hogy a kisbefektetők által kedvelt, aranyhátterű ETF-eknél (exchange-traded fund – tőzsdén kereskedett befektetési alapok) eddig nem történt jelentős növekedés. Ha az arany árfolyama körüli „hype”-ra sok kisbefektető ráugrik, az még feljebb tornászhatja az árfolyamot – véli az Equilor szakértője.
A kisbefektetők számára a legjobb, legegyszerűbb és legolcsóbb megoldás az aranyhátterű ETF, különösen, ha hosszabb távú befektetésben gondolkodnak. A fizikai aranyvásárlás természetesen opció, de meglehetősen bonyolult, a fix beszerzési költsége pedig magas.