Az új elnökség ambiciózus tervekkel indította el a munkáját céljainak megvalósítása érdekében 2024. év végén. A legfontosabb cél az volt, hogy a korábbiaknál egy sokkal dinamikusabb, a tagság számára valós és érzékelhető támogatást nyújtó szervezet épüljön – írta az MKIK a közleményében. A kamarai reneszánsszal az MKIK a vállalkozót helyezte a középpontba, ahogyan annak idején a reneszánsz az embert. Ez egy alapvető szemléletváltás a korábbiakhoz képest.
Idén tavasszal konkrét vállalásokkal 5 éves megállapodás született a Kamara és Magyarország Kormánya között. Ennek eredménye a fix 3 százalékos Széchenyi Kártya hitelkamat vagy a 100 milliárd forintos Demján Sándor Tőkeprogram, ami hatalmas lépés a hazai vállalkozások támogatása terén.
Ugyanezen a Kormány–Kamara-megállapodás részeként
- Lépcsőzetesen emelkedik az általános forgalmi adó (áfa) alanyi adómentességének értékhatára, 2026-ban 20 millió forintra, majd 2027-ben 22 millióra, és 2028-ban 24 millió forintra, amely lehetővé teszi, hogy több kisvállalkozás mentesüljön az áfa köréből.
- Az átalányadózást választó egyéni vállalkozók esetében nő az elszámolható költséghányad mértéke, ezáltal csökken az adóalapjuk, és kedvezőbb adózási feltételek lépnek életbe.
- Eltörlik a 112,5 százalékos szorzót a szociális hozzájárulási adó alapjának számításánál főfoglalkozású egyéni vállalkozóknál, amellyel egyszerűsödik az adóalap meghatározása.
- Bővül a kiva jogosulti köre, különösen a középvállalatokat érintve, várhatóan 10-15 milliárd forint többletbevételt eredményezve az érintettek számára, mely változás a vállalkozások adóterheit csökkenti.
A közleményük szerint fontos körülmény, hogy a Kamara minden vállalkozási méret és szegmens egyedi igényeit figyelembe véve tette és teszi meg javaslatait a kormányzat felé. A kabinet legutóbbi adócsomagja jövőre 80-90 milliárd forintot hagy a magyar vállalkozásoknál. A közeli jövőben egyes közfeladatok ellátása a Kamarához kerülhet, illetve a turizmus-vendéglátással és a kereskedelemmel kapcsolatos ágazatokban az adminisztráció további csökkentése, egyszerűsítése várható.
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/gazdasag/2025/12/01/kamara-iparkamara-nagy-elek-mkik/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!