Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár 2024 novemberben a Portfoliónak adott interjújában havonta 12,5 milliárd forint többletforrást ígért januártól a kórházaknak, melyeknek cserébe megfelelő adósságszinttel kell rendelkezniük, amennyiben ezt túllépik, annak következményei várhatók a vezetőség fizetésében − írta az Economx.
A témában megszólalt Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség főtitkára, aki szerint az ágazaton belül többféle hír kering a 12,5 milliárd forint pluszforrással kapcsolatban. Az egyik úgy véli, hogy még nem született döntés róla, ugyanakkor a 2025-ös költségvetésben már belekalkulálta a kormány az évi plusz 150 milliárd forintot.
2024 végén az egyik kormányülésen már döntöttek az összegről, viszont jogszabályt még nem hoztak róla. Rásky László úgy értesült, hogy a pluszforrásról szóló rendeletet csak 2025 első felében adhatják ki. Azonban a főtitkár ezt elborzasztónak nevezte, ugyanis a kórházak adóssága havonta 15 milliárd forinttal növekszik. Úgy fogalmazott, ha csak júniusra születik meg a jogszabály, addigra az intézmények újabb 75-80 milliárd forint adósságot görgetnek maguk előtt.
A 150 milliárd forint pluszforrás felosztásában három fő tétel szerepel:
- az alapdíjak általános, 6 százalékos emelésének forrásigénye 53 milliárd forint;
- a szakmafedezeti szorzók módosítása (az alulfinanszírozott ellátások feljavítása, kiegyenlítése) 93 milliárd forintot emészt fel;
- és a hasi sebészet finanszírozásának korrekciójára pedig 4 milliárd forintot szán a kormányzat.
Rásky László ugyanakkor figyelmeztetett, hogy ezek 2024-es számadatok, tehát a 2025. évi inflációt még nem kalkulálhatta bele az egészségügy vezetése. Ha év közben jelenik meg a jogszabály, akkor az visszamenőleg nem érvényesül. A főtitkár azt mondta, hogy ebben az esetben nem lesz igazságos a kórházak adósságrendezése, hiába a kormányzati szándék a konszolidációra.
Január végén a kórházak adóssága 86,4 milliárd, az egyetemi klinikákkal együtt elérte a 123,9 milliárd forintot a Magyar Államkincstár adatai […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/gazdasag/2025/02/26/egeszsegugy-takacs-peter-korhaz-adossag-rasky-laszlo/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!