A magyar startup- és innovációs ökoszisztéma fordulóponthoz érkezett: az Indamedia által szervezett InnoSummit 2026 konferencián megszólaló szakértők szerint már nem az indulás, hanem a növekedés és a nemzetközi skálázás a legnagyobb kihívás. A beszélgetésekből egyértelműen kirajzolódott, hogy a klasszikus „ötlet + tőke” képlet ma már nem elég, a sikerhez tapasztalat, tudás és bizalom is kell – számolt be az Economx.
„Egy ország nem attól válik startupközponttá, hogy sok ötlet születik, hanem attól, hogy ezekből valódi, nemzetközi cégek nőnek ki” – fogalmazott Balogh Petya, az STRT Holding vezérigazgatója. Hangsúlyozta: „a tőke és a tapasztalat kéz a kézben jár”, és sokszor nem is a pénz hiánya a legnagyobb probléma, hanem az, hogy kevés a tapasztalt vállalkozó.
A panelbeszélgetés résztvevői egyetértettek abban, hogy Magyarország tudományos teljesítménye erős, de az áttöréshez az kell, hogy ezek az eredmények piaci termékké váljanak.
Kutatásból üzlet: itt vérzik el a rendszer
Az innováció egyik legkritikusabb pontja a kutatás és a piac közötti átmenet – erre hívta fel a figyelmet Bódis László innovációért felelős helyettes államtitkár is. Szerinte Magyarország nem áll rosszul a tudományos eredmények terén, a valódi kihívás az, hogy ezekből miként lesz üzleti siker.

Az innováció akkor működik jól, ha a kutatás, a vállalkozás és a finanszírozás összeér. Ez azonban a gyakorlatban gyakran nem történik meg, így sok fejlesztés „a fiókban marad”. Ezt erősítette meg Rózsa Balázs, a BrainVisionCenter alapítója, aki arról beszélt, hogy egy tudományos eredmény önmagában még nem innováció. Az igazi érték akkor keletkezik, amikor abból piacképes termék lesz – ez viszont hosszú és kockázatos folyamat.
A szakértők szerint éppen ezért kulcskérdés, hogy legyenek olyan programok és ökoszisztéma-elemek, amelyek segítik ezt az átmenetet.
Nem a pénz hiányzik, hanem a tapasztalat
A beszélgetés egyik legerősebb állítása az volt, hogy a startupvilág problémái sokkal mélyebbek a finanszírozásnál.
Balogh Petya szerint a legnagyobb hiány a vállalkozói tapasztalatból fakad. Úgy fogalmazott, hogy ha több lenne a tudás, „kevesebb pénzből is többet lehetne kihozni”.
Ez különösen azért fontos, mert a nyugati startupközpontok egyik legnagyobb előnye éppen az, hogy sok olyan szakember dolgozik bennük, aki már több sikeres céget felépített. Ez a tudás Magyarországon még korlátozottan érhető el.
A tapasztalat hiánya ráadásul önmagát erősítő folyamat: mivel kevesebb a sikeres exit, kevesebb a visszaforgatható tudás és tőke is, ami lassítja az ökoszisztéma fejlődését.
Kicsi piac, globális kényszer
A magyar startupok egyik alapvető adottsága, hogy a hazai piac mérete korlátozott, így a nemzetközi terjeszkedés gyakorlatilag elkerülhetetlen. Lám István, a Tresorit alapítója arról beszélt, hogy
egy magyar startup „szinte biztosan rákényszerül a nemzetközi piacra”, mert a […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!