A szabad szemmel is jól látható pedagógus béremelések ellenére továbbra is folytatódik az általános iskolai tantestületek elöregedése – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb oktatásügyi jelentéséből.
E szerint a tavalyi évhez képest nagyjából 1200 fővel csökkent az általános iskolákban oktató tanárok száma, miközben a teljes állomány
- fele idősebb 50 évesnél,
- a 30 évnél fiatalabb tanárok mindössze a 6,7 százalékát alkotják,
- a 60 fölöttiek aránya pedig meghaladja a 15 százalékot.

Bár tavalyi adatokhoz viszonyítva valamivel nőtt a rendszerbe belépő fiatalok száma, ám ez a 25 év alatti pedagógusok esetében mindössze 42 főt jelent, és nem biztos, hogy ez a béremelések hatására történt. A 2021/22-es tanév adataival összevetve ugyanis a 25 év alatti pedagógusok számában hasonló ugrás történt a tavalyi tanév során is, akkor az előző évhez képest 49-cel több pedagógust lehetett találni ebben a korosztályban.