A hazai blue chipek közül idén egyértelműen a Mol teljesített a legerősebben: az olajvállalat részvénye 2026-ban eddig több mint 32 százalékkal emelkedett – derül ki a Portfolio elemzéséből.
Csaknem 19 évet kellett várni a csúcsdöntésre
A mai árfolyammozgásnak köszönhetően olyan szintre került a papír, ahol korábban még sosem járt:
„sikerült megdönteni a 2007-es történelmi csúcsot”
– világítottak rá az elemzésben. Egészen pontosan 2007. szeptember 25-e óta várhattak a Mol befektetői erre a pillanatra, akkor ugyanis 3876,9 forinton tetőzött az árfolyam.

A bődületes ralit a NIS szerb olajfinomító vállalat felvásárlási sztorija hajtotta. A NIS korábban 56,15 százalékban orosz tulajdonban volt, a kontrollt a Gazpromnyeft nevű orosz vállalatóriás gyakorolta.
A szerb cég ellen az orosz tulajdonlás miatt az amerikai kormány 2025 januárjában szankciókat vezetett be, amelyek végül októberben léptek életbe. A szankciós nyomás hatására mind a szerb kormány, mind az orosz tulajdonos hajlandóságot mutatott az eladásra.
A Mol mellett az Egyesült Arab Emirátusok olajcége, az ADNOC is érdeklődött, ám a politikai nyilatkozatokból egyre inkább az rajzolódott ki, hogy a szerb kormánynak a magyar vállalat lenne a leginkább elfogadható vevő.
A hivatalos bejelentés január 19-én érkezett: a Mol kötelező erejű szándéknyilatkozatot írt alá a Gazpromnyefttel a NIS-ben fennálló részesedés megvásárlásáról.
Olcsónak számít még a hazai olajcég részvénye
A Portfolio technikai elemzése szerint […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/gazdasag/2026/01/23/mol-nis-felvasarlas-arfolyam-rekord/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!