Tíz gyanúsított letartóztatását rendelték el az autóversenyzőkhöz köthető milliárdos áfacsalási ügyben a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírái csütörtökön – tudatta a Budapest Környéki Törvényszék közleményben, számolt be az MTI.
A Nemzeti Adó és Vámhivatal Közép-magyarországi Bűnügyi Igazgatósága indított eljárást bűnszervezetben különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt. Az eljárás eddigi adatai szerint
több mint egymilliárd forint adót csaltak el autóversenyzéssel foglalkozó, illetve hozzájuk köthető személyek.
Az ügyben megközelítőleg 50 fő érintett.
Fiktív számlákkal kerülték meg az adózást
Az elsőrendű gyanúsított raliversenyzőként, lánya, a másodrendű gyanúsított pedig navigátorként tevékenykedett. Az autóversenyzéssel kapcsolatban reklámügynöki és kereskedelmi tevékenységet végző vállalkozásaik keretében több tucat valós gazdasági tevékenységet végző partner részére nyújtottak reklámszolgáltatást. Az üzlet jövedelmezővé vált, így a gyanúsítottaknak nagy összegű általános forgalmi adót kellett befizetniük az államkasszába, ám fiktív számlákkal jogosulatlanul csökkentették azt. Tényleges kereskedelmi tevékenységet nem végző cégektől szereztek számlákat reklámszolgáltatás teljesítéséről, illetve versenyautó javításhoz szükséges alkatrészek beszerzéséről, így csökkentették „papíron” az adót.
A nyomozás szerint további gyanúsítottak működtettek egy hierarchikus, konspiratív, többszintű bűnszervezetet,
amely valótlan tartalmú számlák kiállításából és az adófizetési kötelezettségeik jogosulatlan csökkentése érdekében a bűnszervezet szolgáltatásait igénybe vevő „megrendelőiknek” való eljuttatásából tett szert rendszeresen jogtalan haszonra.
A bűnszervezet többszintű, ténylegesen kereskedelmi-gazdasági tevékenységet nem végző gazdasági társaságokból álló cégláncolatokat hozott létre. Ebben az első szinten a továbbszámlázásra alapított cégeket működtették, míg második szinten a pénz átutalására, harmadik szinten pedig a készpénz felvételére szolgáló cégeket. Ezeket a társaságokat színlelt alvállalkozóként vonták be, „strómanok” nevére íratták és időszakonként mind a vezető tisztségviselőket, mind magukat a cégeket lecserélték.
1 milliárd 158 millió forint vagyoni hátrányt okoztak
A bűnszervezet szolgáltatásait igénybe vevő, számlabefogadó gazdasági társaságok a […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/gazdasag/2025/11/20/afacsalas-raliversenyzok-nav-gyanusitottak-latartoztatas/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!