Egyértelműen előretör a mobiltelefon, mint fő bankolási eszköz. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) statisztikái szerint az idei év első 3 hónapjában az ügyfelek közel 25 millió átutalási megbízást adtak a mobiljukon keresztül, a megbízások értéke meghaladta a 2900 milliárd forintot. Ezzel
az idén tavasszal átutalások 15,8 százaléka bonyolódott a mobiljainkon, miközben ez az arány 2020-ban még csak 6,3 százalékos volt.
A mobiltelefonnal indított tranzakciók száma 3 év alatt több, mint háromszorosára növekedett, miközben az eddig az elektronikus utalásokban lényegében egyeduralkodó internetes megbízások száma alig 2,4 százalékkal tudott bővülni. Míg 2020. I. negyedévében még ötször több megbízást adtak le az internetbankokban az ügyfelek, addig idén tavasszal már csak alig több, mint harmadával volt kevesebb a mobilbanki utalások száma, mint az internetbankon keresztül leadottak.
Az ügyfelek harmadának a mobil a bank
Ugyanakkor az is látszik, hogy a mobilbank – legalábbis egyelőre – a lakossági területen hoz, hozhat gyökeres átalakulást, hiszen a mobilon leadott átutalási megbízások összege még mindig csak a teljes hazai 257 ezer milliárdos átutalási forgalom 1,1 százalékát teszi ki – bár tegyük hozzá, a részarány az elmúlt 3 évben azért itt is megduplázódott.
A forradalmi változást mindennél jobban mutatja az, hogy míg 2020. tavaszán a Covid járvány indulásakor még csak alig 500 ezer bankkártya lett a mobiltelefonokba regisztrálva, addig mára már az 1,9 milliót közelíti a számuk, vagyis
az összes forgalomban lévő hazai bankkártya 19 százaléka már virtuális formában, a mobilban is használható – 3 éve ez az arány alig haladta meg az 5 százalékot.
Az MNB FinTech és digitalizációs jelentése szerint az Apple Pay az elemzésben részt vevő bankok mindegyikében rendelkezésre áll, továbbá vagy egy saját mobilfizetési megoldás, vagy a Google Pay szolgáltatása közül legalább az egyik elérhető valamennyi bank ügyfelei számára. Lakossági szinten 2021-ben az ügyfelek negyede, 2022-ben pedig már az ügyfelek harmada a mobilbankot tekintette elsődleges csatornának.
Megújuló mobilbankok
A fentiek miatt egyre több pénzintézet tartja prioritásnak, hogy fejlessze mobilbanki szolgáltatásait.
- Van, ahol már a 10 éves évfordulót is megünnepelhették. Csányi Péter, az OTP Bank digitális divízióját irányító vezérigazgató-helyettese az OTP Mobil létrejöttének évfordulója kapcsán tartott eseményen arról beszélt, hogy az elmúlt három évben 40 százalékkal, 2 millió fölé emelkedett a mobilbanki funkciókat használó ügyfeleik köre, amely szám így meghaladja a 2 milliót. A társaság mára megújította a mobilbankját, s számos fejlesztés fut a Simple rendszerben is, ahol a szolgáltatásokat naponta egymillióan veszik igénybe – ma még ez az egyetlen olyan bank által működtetett pénzügyi applikáció, amely idegen bankkártyák regisztrációját is lehetővé teszi.
- Nem megújította, hanem teljes újra cserélte korábbi mobilbankját a K&H Bank július elején. A cél az volt, hogy a mobilbank elmúlt évek folyamatosan bővülő, immár több, mint 60 szolgáltatása olyan új, ügyfélbarátibb szolgáltatási módon legyen elérhehető, amelyek révén még közelebb kerülhet a bank az úgynevezett »életmód mobilapplikáció« felé, ami messze több, mint egy hagyományos mobilbank – jelentette ki Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője. A digitális fejlesztés párhuzamosan zajlik a részben a mobilon keresztül kommunikáló Kate személyes digitális asszisztens „okosításával”, amely szolgáltatással eddig több, […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/gazdasag/2023/08/08/mobilbank-mnb-atutalas/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!