Eladja Vidanet Zrt. nevű leányvállalatát a Telekom, egy több lépésből álló folyamat során – írta meg a Media1.hu. A Vidanet Nyugat-Magyarországon nyújt vezetékes telefon, szélessávú internet és televíziós szolgáltatásokat, körülbelül 100 ezer hozzáférési ponton, 54 ezer ügyfél számára. A cég, amit még 2012-ben vett meg a Telekom, majd 2023-ban átadta számára a térségbeli szolgáltatásait, éves szinten 6 milliárdos bevételt hoz(ott eddig) a Telekomnak.
A vevő az Ursus Befektetési és Vagyonkezelő Zrt., aminek a 444.hu nézett utána, és derítette ki, hogy csak 2023-ban alapították, 5 millió forintos törzstőkével, 2023 végéig még alkalmazottja sem volt, árbevétele sem, csak kiadása, ami 214 ezer forinttal csökkentette a törzstőkét.
Vezérigazgatója viszont az alapítás óta az a Károly György, aki 2023 februárja óta a Banus Port Vagyonkezelő Zrt.-ben is hasonló posztot tölt be, és nem mellesleg Jászai Gellért 4iG-vezér szomszédja. Utóbbi jelentőségét az adja, hogy pont a Banus Port Zrt. volt az a cég, amely az MNB megállapítása szerint hónapokig manipulálta a 4iG-részvényeket, megötszörözte a forgalmat, és megtévesztette a kisbefektetőket, ami miatt 250 millió forintra büntették, és nyomozás is indult tiltott piacbefolyásolás gyanúja miatt.