Szili Katalin, aki korábban az Országgyűlés elnöke volt, interjút adott a Mandinernek, aminek az apropója az volt, hogy a politikus nemrég bejelentette, a KDNP-be igazol.
A korábbi házelnök rögtön az elején kifejti, hogy ezzel a lépéssel alaposan felkavarta az állóvizet, hozzátéve, hogy továbbra is a nemzetpolitika egy szelete a feladata.
Eddig is beárazott engem a baloldal: 2010 óta, mióta otthagytam az MSZP-t, csak azt hallottam, hogy fideszes, hogy orbánista vagyok. Azon az oldalon el sem tudják képzelni, hogy valaki a nemzetét szolgálja. Ezért nem is értem az ellenoldal felháborodását. Most egy olyan közösséghez csatlakoztam, mely ugyanazt az értékvilágot képviseli, amit én. Ugyanis én nem változtam az elmúlt harminc évben
– fogalmazott Szili Katalin.
A politikus elmondta, hogy az elmúlt években már megedződött, továbbá szerinte a KDNP tulajdonképpen egy keresztényszociális párt. Ugyanakkor szerinte tévedés, hogy a szociáldemokrácia nem fér össze a kereszténydemokráciával.
„Ha csak Jézus útját elevenítjük fel, akkor az elesettek, a kiszolgáltatottak felemelését is látjuk, az emberi szeretetről nem is beszélve. Ez azt jelenti, hogy ők abban a szociáldemokráciában gondolkodnak, amely irányzat eleve ateista. Ez Európa más részein sehol nincs így” – tette hozzá.
„Az MSZP nem szociáldemokrata”
Szili Katalin szerint korábban az MSZP-ben igyekezett megértetni annak fontosságát, hogy a párt levetkőzze a rendszerváltozás előtti ateista attitűdöt, ami álláspontja szerint a mai napig megvan a pártban.
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/gazdasag/2023/04/29/szili-katalin-interju-ellentet-kormany/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!