Ukrajna és Magyarország között kölcsönös a szándék a szomszédsági kapcsolatok javítására, amelyek egy idő után így akár jószomszédi kapcsolatokká is alakulhatnak – mondta a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter erről az ukrán hivatali kollégájával, Andrij Szibihával folytatott megbeszélését követő sajtótájékoztatón beszélt azt MTI beszámolója szerint. A tárcavezető szerint a magyar kormány mindent megtesz ennek érdekében, de elvárja Kijevtől a magyar nemzeti közösség jogainak helyreállítását.
A magyar külügyminiszter megtiszteltetésnek nevezte, hogy a nemrég kinevezett Szibiha Magyarországot választotta első külföldi útja helyszínéül, még akkor is, ha ez végül időpontegyeztetési problémák miatt nem is jött össze.
Az ukrajnai magyar közösség jogait illetően egy tizenegy pontos megoldási javaslatot terjesztett a magyar kormány Ukrajna elé, amelyeket munkacsoportokban vitatnak majd meg. Szijjártó arra is megkérte hivatali partnerét, hogy Kijev a jövőben tartózkodjon „az egyoldalú, hirtelen lépésektől”, amelyek veszélybe sodorhatják Magyarország energiaellátását, ahogyan Magyarország is biztosítja a szállítások teljes kapacitását Ukrajna irányába.
A külügyminiszter szerint a magyar kormány részéről nemcsak egy kommunikációs panel, hogy készen áll részt venni Ukrajna újjáépítésében, és Magyarország történetének legnagyobb volumenű humanitárius akcióját is folytatják az orosz–ukrán háborúhoz kapcsolódóan. Bejelentette azt is, hogy még idén új határátkelőhely nyílik Nagyhódos és Nagypalád között, valamint elkezdődhet a beregsurányi határátkelő kapacitásának növelése és tervben van az új Tisza-híd megépítése is.