A magyar tulajdonban lévő kis és közepes méretű vállalkozások támogatása a kormányzat mindenkori gazdaságpolitikájának a szíve közepe, és ez a jövőben is így fog maradni – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Pátyon.
A tárcavezető a Kemenes Cukrász Manufaktúra Kft. új üzemének megnyitóján arról számolt be, hogy a magyar családi tulajdonban lévő cég csaknem 1,8 milliárd forint értékű beruházását az állam 618 millió forinttal támogatta, aminek nyomán a munkavállalók száma 85-re növekszik – írja az MTI.
Az a beruházás, az a fejlesztés, ami most itt, Pátyon megvalósul, lehetővé teszi új piacok meghódítását, lehetővé teszi, hogy a Kemenes termékeit már ne csak országhatáron belül, hanem kívül is kereshessék és szerethessék az emberek
– fogalmazott, majd hangsúlyozta, az utóbbi évek válságai bebizonyították, hogy akik a beruházás mellett tették le a voksukat, azok a nehézségek közepette is a győztesek közé kerültek. Kiemelte még, hogy bár kétségtelenül az óriásvállalatok adják a magyar nemzetgazdaság teljesítményének nagy részét, annak lelkét a hazai tulajdonú cégek képezik, ezért utóbbiak támogatása a kormányzat mindenkori gazdaságpolitikájának a […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/gazdasag/2025/01/21/szijjarto-peter-atado-kkv-vallalkozas-tamogatas-elelmiszeripar/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!