Az európai uniós külügyminiszterek hétfői tanácsülésén az dönti el a magyar szavazatot, hogy az Európai Bizottság ad-e garanciát arra, hogy a jövőben fellép minden olyan esetben, amikor uniós tagállamok energiabiztonságát fenyegetik az Európai Unión kívülről – közölte a külgazdasági és külügyminiszter a Facebookon.
Szijjártó Péter azt írta a Facebook-oldalán, hogy – szerinte – három év elteltével egyértelmű (kellene, hogy legyen): az Oroszország ellen bevezetett szankciók csúnyán kudarcba fulladtak. Azt írta, hogy az intézkedések óriási károkat okoztak Európának, benne Magyarországnak, mert a magyar gazdaságot 19 milliárd eurónyi, vagyis mintegy 7500 milliárd forintnyi kár érte. Szijjártó szerint ezzel párhuzamosan Ukrajna folyamatosan a magyar (és közép-európai) energiabiztonságot fenyegető lépéseket tesz.
“Ez így nem mehet tovább! Mint ahogy annak is véget kell vetni, hogy az Európai Bizottság nem az uniós tagállamok érdekeit képviseli, hanem a tagjelölt Ukrajnáét” – írja a Facebookon Szijjártó.
Ha magyar vétó lenne a szavazás vége, akkor az Oroszország ellen bevezetett EU-s szankciók január 31-én megszűnnének. Azonban az EU készül erre az eshetőségre is, és ebben az esetben rendkívüli csúcsot hívhatnak össze, hogy meggyőzzék Orbán Viktort a szankciók fenntartásának helyességéről. Erről itt írtunk bővebben.
(via MTI)