Az ukrán olajblokád és az iráni háború nyomán kialakuló energiaválság jelentős nyomást helyezett az üzemanyagárakra Európa-szerte. A kialakult helyzetre reagálva a magyar kormány védett üzemanyagár bevezetéséről döntött, amelynek célja, hogy mérsékelje a nemzetközi energiapiaci feszültségek hatását a hazai fogyasztókra. A Századvég friss kutatása szerint az intézkedés széles körű társadalmi támogatottságot élvez: a felmérés alapján a felnőtt lakosság 67 százaléka egyetért a védett üzemanyagár bevezetésével.

Elemzésükben azt írták, hogy az iráni háború következtében világszerte megugrottak az olajárak, ami könnyen globális üzemanyagár-robbanáshoz vezethet. A nemzetközi energiapiac feszültségei így nemcsak a nagy gazdaságokat, hanem a kisebb országokat is érzékenyen érintik. Magyarország számára azonban a helyzet különösen összetett, hiszen a globális árnyomás mellett regionális ellátási problémákkal is szembe kell néznie. Ukrajna immár több mint egy hónapja nem indítja újra a Barátság kőolajvezetéket, amely a térség olajszükségletének mintegy kétharmadát biztosítja. Eközben Horvátország is jelezte: az alternatív útvonalat jelentő Adria-vezetéken keresztül nem kíván orosz eredetű szállítmányokat továbbítani. A két döntés együttesen komoly bizonytalanságot okoz az ellátásban, és tovább növeli a nyomást az üzemanyagárakra.
Emlékeztettek arra, hogy a kialakult helyzetre a magyar kormány több irányból próbál reagálni. A Barátság vezeték újraindítása érdekében – a társulási megállapodásban foglaltakra hivatkozva – az Európai Bizottsághoz fordult. Emellett Ukrajnával szemben több válaszlépést is bejelentett: korlátozta a gázolajexportot, blokkolta az Európai Unió 90 milliárd eurós hadikölcsönét, valamint megakasztotta az új szankciós csomag elfogadását, hogy ezzel nyomást gyakoroljon az ukrán vezetésre. Az ellátás biztonsága érdekében a kormány a stratégiai készletek egy részét is felszabadította, miközben igyekezett mérsékelni a hazai autósokra nehezedő költségterheket. Ennek részeként védett üzemanyagárat vezetett be. Március 10-től a magyar rendszámmal rendelkező járművek tulajdonosai – legyenek magánszemélyek, vállalkozók vagy mezőgazdasági termelők – a 95-ös benzint legfeljebb literenként 595 forintért, a gázolajat pedig 615 forintért tankolhatják. Az intézkedés célja, hogy a nemzetközi energiapiac viharai közepette is kiszámíthatóbb maradjon a hazai üzemanyagárak alakulása.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/gazdasag/2026/03/14/szazadveg-kutatas-uzemanyag/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!