Bár a féléves számok alapján – miként azt a BiztosDöntés.hu összegzése is mutatja – továbbra is 7 éves mélyponton van a lakossági hitelpiac azzal, hogy a háztartások az első félév során alig több mint 703 milliárd forintnyi, nem folyószámla jellegű hitelt vettek fel a bankokból, az Index számításai azt mutatják, hogy a nehezén már túl vannak a bankok és az ügyfelek is.
Hétéves mélypont
A 703 milliárd forintnyi kölcsön ugyan alig több mint a fele az elmúlt első félévi 1356 milliárd forintos hitelfelvételnek, s a statisztikákban 2016-ig kell visszamenni, hogy gyengébb I. félévi teljesítményt lássunk
ennél, ám az idei II. negyedévben már 30 százalékkal, 90 milliárd forinttal több kölcsönt vettek fel a polgárok, mint január–márciusban.
Hiányoznak a támogatott hitelek
Miközben a féléves adatsor szerint a lakáshitelpiac kétharmada eltűnt azzal, hogy a tavalyi első félévi 775 milliárd forint helyett csak 257 milliárd forintnyi lakáshitelre szerződtek a családok idén, a számok azt mutatják, hogy ha lassan is, de újra erőt adhatnak a lakáshitelek a későbbiekben a más felmérések szerint egyre jobban pangó lakásértékesítési piacnak. Az év hatodik hónapjában a lakáshitel-kihelyezés 53,2 milliárd forint volt, ekkora összegű hitelfelvételre 2022 október óta nem volt példa. Igaz, éves összevetésben (2022. júniusához képest) ez az összeg még mindig 60 százalékos visszaesést jelent, s ezt megelőzően 2017 áprilisáig kell visszamennünk az időben, hogy gyengébb teljesítménnyel bíró hónapot találjunk.
Ugyanakkor a II. negyedévben a piaci lakáshitelek kihelyezése már itt is közel 30 százalékkal emelkedett, a gyengébb teljesítményt az okozza, hogy a támogatott hitelek iránti kereslet továbbra is szerény – 6 hónapos összevetésben a piaci lakáshitelek „csak” 54, a támogatott lakáshitelek 84 százalékkal estek vissza – utóbbit a BiztosDöntés.hu szerint az magyarázza, hogy a tavalyi első félévet rendkívül felerősítette az MNB Zöld Otthon Hitelprogramjának 300 milliárd forintja.
Csökkennek a törlesztőrészletek
Miután a Magyar Nemzeti Bank (MNB) áprilistól az irányadó kamat csökkentésének útjára lépett, a bankok jelzáloghitel-kamatai – amelyek lényegesen alacsonyabb szinten voltak korábban is – visszafogottan, de azonnal csökkenésnek indultak. A most megjelent legfrissebb statisztikák szerint a leggyakoribb kölcsönöknél, a 10 évre fixált piaci […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/gazdasag/2023/08/02/kamatcsokkenes-lakashitel-mnb/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!