A környező országok extraprofitadói és a Magyarországon bevezetett üzemanyagár-sapka sem tudta meggátolni a Molt, hogy tavaly a fennállása során a legmagasabb adózott eredményét érje el, a csoport 852 milliárd forint profitot generált, többet, mint az azt megelőző évben, ami már akkor rekordnak számított – hívta fel erre a figyelmet Gaál Gellért, a Concorde energetikai elemzője.
Mielőtt a vállalatot külön megvizsgáljuk, fontos kiemelni, az elmúlt két évben az egész olaj- és gázszektorra jellemző volt a profitráták kitágulása, köszönhetően a magas szénhidrogénáraknak és a többszörösére duzzadó finomítói marzsnak. „Mindezek mellett a Mol Csoportot jelentősen segítette az olcsó orosz olajhoz való hozzáférése is” – összegezte az elemző.
Most látszódott igazán az ereje
Megkerülhetetlen szereplő a régió üzemanyag-ellátásában a Mol, amely Magyarországon és Szlovákiában is rendelkezik finomítóval. Az energiaellátás tekintetében, Magyarországon is végez olaj- és gázkitermelést, amely az ország 10-15 százalékos fogyasztását fedezi. Emellett az FGSZ-en keresztül az ország nemzetközi gázszállításait is kezeli. Finomított termékek szempontjából Magyarországot (85 százalékban) és Szlovákiát (100 százalékban) szinte teljes egészében ellátja, ám Csehországba és Ausztriába is arányaiban jelentős mennyiséget exportál.
Ugyanakkor ezt az állapotot zavarta meg a tavaly kirobbant háború. A Concorde energetikai elemzője úgy vélekedett, az orosz–ukrán konfliktus a mindenkori helyzethez való gyors alkalmazkodásra kényszeríti a vállalatot. „Egyrészt az üzemanyagár-sapka miatt a teljes magyar üzemanyag-ellátás a nyakába hullott. Üzletileg nem érte meg Magyarországra importálni 480 forintos literenkénti ár feletti üzemanyagot, majd eladni a védett áron” – mondta.
Ez bizonyos mértékű veszteség elviselésére kényszerítette, de a számokból látható: voltak pontok, ahol sokkal erősebbnek bizonyult a vártnál.
„Mindemellett logisztikai szempontból is kihívás volt fizikailag elszállítani a megfelelő pontokra az üzemanyagot, hiszen korábban a Mol nagykereskedelmi piaci részesedése nagyjából 60 százalék körül mozgott, erre megvolt a kapacitása, ám az ársapkás időben az egész országot jóformán ez a vállalat látta el” – mondta Gaál Gellért az Indexnek. Másik fontos terület, amit ki kell emelni, hogy a már megindított orosz nyersolajtól való diverzifikálást fel kellett gyorsítani.
Hiába rendkívül megtérülő most orosz olajat finomítani, ha annak beszerzése a háború vagy a jogi és szabályozói környezet miatt ellehetetlenül, akkor nem maradhat nyersolaj nélkül Magyarország és Szlovákia.
A Concorde elemzője szerint olyan projektek kerültek előtérbe, amik elősegítik, hogy az adriai olajvezetéken a két finomító számára a mindenkor elégséges nyersolaj álljon rendelkezésre. Ehhez a területhez tartozhat még a további olajtárolók létesítése, nyersolaj-összekeverő facilitás, amelynek segítségével urali olajhoz hasonló minőségű nyersolajat lehet kikeverni más típusú nyersolajokból.
Nagyon nehéz év volt
A brüsszeli szankciók pénzügyi oldalról nézve eredményt növelő módon hatottak a vállalatra, a régiónk engedményeket kapott az orosz olaj felhasználására. Így az orosz olaj olcsóságából fakadó pénzügyi előnyöket bizonyos mértékben (fontos kiemelni: az extraprofitadó csökkenti ennek hatását) még élvezheti a vállalat. Ezzel párhuzamosan ugyanakkor a Slovnaftnak (a Mol szlovák finomítójában) csökkenteni kell az orosz olaj felhasználását, ami miatt viszont többletberuházásokat igényel a vállalattól.
Komoly előrelépés, hogy összesen 30 darab projektet definiáltak a magyar és szlovák […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!