Január 21-én 0:00 órától két-két forintos árcsökkenésről tájékoztatta kiskereskedőit a Mol mind a gázolaj, mind a 95-ös benzin esetében – írj az Index egy kiszivárgott belsős levélre hivatkozva.
Az árcsökkentést annak ellenére rendelték el a cégnél, hogy a nagykereskedelmi ár kedden nem is változott. Sem a literenként 641 forint átlagárú 95-ös benzin, sem a 660 forintos gázolaj ára nem mozdult, legalábbis a nagykereskedőknél.
A lap emlékeztet rá, hogy a hazai literenkénti üzemanyagárak közel 30 forintot emelkedtek az év első három hetében, amire a legutolsó, pénteki drágulás után a Nemzetgazdasági Minisztérium, sőt maga a miniszterelnök is neheztelve reagált.
Bár a Mol eszerint két forintot engedett, de arra egyelőre senki ne számítson, hogy ez lesz a trend: a kőolaj is drága, a forint is gyenge, csak ha Trump megjuhászodna tudna igazán olcsóbbá válni az üzemanyag itthon.