Adva van egy viszonylag hétköznapi életpálya. Sportolói múlt (nem a legprofibb, de még pont az, amiért pénzt fizetnek, tehát oda kell tenned magad), mellette egyetem és/majd munka. Ahogy pedig a munkalehetőség egyre komolyabbá válik, a sportolás fokozatosan szorul vissza, végül abbahagyod – amiben a sérülés is hangsúlyosan közrejátszik. Szinte bizonyos, hogy ez a formula mindenki ismerősi körében fellelhető, ha nem épp ő az, akivel megtörtént.
Jómagam sportolói múlttal csöppentem a média világába, ami inkább irodai jellegű, vagyis – amikor nem terepen vagyunk – lényegében ülünk egy monitor előtt. Sajnos elkövettem a hibát, hogy „élesváltottam”. Ahogy a korábban napi szintű testmozgás csökkent, majd sajnos félelmetesen tendált a nulla felé, úgy nőtt a forgószékben töltött órák, napok száma.
„Ez így nem lesz jó”
A testem persze küldte a jeleket az agyba, hogy „főnök, ez így nagyon nem lesz jó”, ám én úgy bántam vele, ahogy egy rossz munkáltató a beosztottjával: hosszú és kimerítő munkavégzés, alacsony fizetés. Ennek pedig meglett a böjtje. Derék-, nyaki, csípő- és ülőideg-fájdalom. Egyébként is kötött izomzatom még inkább megfeszült, egyre ritkuló sporttevékenységeim során éreztem, hogy erővel – szerencsére – még mindig sokat bírnék, de a testem több területe nem engedelmeskedik.
Ekkor döntöttem el, hogy ennek véget kell vetni, és szeretnék fájdalom nélkül létezni, sportolni, hiszen ez elengedhetetlen a tartós ülőmunka mellett (is). Ehhez azonban először rendbe kell tennem a testem, hogy anélkül sportolhassak, hogy minden pillanatban azon kell aggódnom: másnap a műtőasztalon találom magam – volt rá példa, sajnos ismerem a metódust.
Tavaly nyáron készítettem egy interjút Czeglédi Tamással, a MozgásKlinika gyógytorna-rendelőhálózat társalapítójával és stratégiai vezetőjével, akivel akkor főként az állami és/vagy magánegészségügy témakörét boncolgattuk. A beszélgetés során azonban megakadt a szemem a klinika úgynevezett mozgáspiramisán, ami azt hirdeti, hogy célzott terápiával sportolásra kész állapotba hoznak – amihez természetesen a páciens megfelelő hozzáállására is szükség van, hiszen csodák nincsenek.
„Masszázsszerű” kezelés kemény gyógytornával kombinálva
A gondolatot még egy kicsit érlelve eljutottam oda, hogy belefogjak a projektbe. Kezdetnek 12 alkalmas bérletet igényeltem, melynek első alkalma állapotfelmérés. Fel kellett tárnom, milyen problémáim vannak, sportoltam-e, voltak-e műtétjeim, betegségeim, és így tovább. Az első és legfontosabb lépés az állapotfelmérés, a kezelések alapját a rendelőben elvégzett tesztek eredménye adja – ez a kiindulópont. Ideális környezet, felkészült, profi, kedves gyógytornászok fogadtak, én pedig lelkes voltam, hogy végre ismét pályára léphetek, a remélhetőleg nem is olyan távoli jövőben.
Több kezelési mód is elérhető, nekem a felmérés, valamint a célok tisztázását követően a manuálterápiával kombinált gyógytornát javasolták. Először is tisztázzuk, mi is az a manuálterápia.
Speciális, kézzel végzett gyógyító módszer, amelyet főként mozgásszervi problémák kezelésére alkalmaznak. A lényege, hogy a terapeuta különböző fogásokkal – mobilizációval, nyújtással, finom ízületi mozdításokkal – közvetlenül beavatkozik az izmok, ízületek és kötőszövetek működésébe.
Ezt úgy kell elképzelni, hogy fekszem egy masszázságyon hol hason, hol háton, hol oldalt, és a gyógytornász „masszázsszerű” kezelést végez rajtam, ami egyrészt kellemes, másrészt – mint kiderült – nagyon hatásos. Mindez „klasszikus” gyógytornagyakorlatokkal kombináljuk – aki különböző műtétek után járt már rehabilitációra, tudja, ez amilyen hatásos tud lenni, és legalább annyira kemény, izzasztó folyamat is.

12
Már túl voltam a 12 alkalom felén, amikor éreztem, hogy „hat a szer”. Futásnál nem akart már annyira kiszakadni a lábam a helyéről, és a hétköznapi mozdulatok is egyre fájdalommentesebbek lettek. Ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy „ebből cikket kellene írnom”, hiszen a „újságírói praxisomhoz” tartoznak az egészségügyi témájú írások is, ez pedig mi, ha nem az. Abból is a jobbik része, a megelőzés. Aki ugyanis előrelátóbb, mint például én, az nem akkor keres megoldást, amikor már baj van, hanem igyekszik megelőzni azt – ahogy ennek fontosságára orvosok, egészségügyi szakemberek rendszeresen felhívják a figyelmet.
Megkerestem a klinika vezetését, hogy klaviatúrára vetném élményeimet. Szentiványi Rita, a klinika alapítója és szakmai igazgatója készségesen állt rendelkezésre, és betekintést engedett a kulisszák mögé.
A testtartás árulkodik – így borul fel a mozgáslánc
A manuálterápiával kombinált gyógytorna első pillantásra sokak számára „egyszerű hajtogatásnak” tűnhet, valójában azonban jóval többről van szó: olyan komplex vizsgálati és kezelési folyamatról, amely nemcsak a már kialakult problémákat kezeli, hanem képes időben felismerni azokat az állapotokat is, amelyek később komoly mozgásszervi betegségekhez vezethetnek. A páciensek többsége nem konkrét diagnózissal érkezik, hanem inkább tünetekkel, amelyeket értelmezni és rendszerezni kell, hogy kiderüljön, milyen folyamat áll a háttérben – avatott be Szentiványi Rita.
A manuálterápia mint főszereplő nemcsak kezelési, hanem vizsgálati módszer is: segítségével olyan, még visszafordítható elváltozások is azonosíthatók, amelyekből később akár ízületi kopás is kialakulhatna. „Az egyik legfontosabb különbség a klasszikus tüneti kezelés és a valódi rehabilitáció között éppen az, hogy itt nem a fájdalom megszüntetése a végcél, hanem az okok feltárása és megszüntetése. Ha ez elmarad, a panaszok nagy eséllyel visszatérnek, gyakran súlyosabb formában” – figyelmeztet a MozgásKlinika vezetője.
A kezelés egyik alapja a testtartás elemzése, amelyből a szakember szerint sok minden kiolvasható: például az, hogy a páciens hogyan terheli a testét, hol helyezkedik el a súlypontja, és mely izomcsoportok dolgoznak túl vagy éppen alul.
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!