A forint árfolyama minimálisan erősödött, a hét legnagyobb részében 390 alatt maradt az euróval szemben. Az árfolyam 390-es szintről indított hétfőn, majd már aznap 388,5-ig erősödött, kedden pedig benézett 388 alá is, bár tartósan nem tudott ott maradni, de kicsivel a 388-as szint fölött zárta a kereskedést. A héten még az év eleji csúcsnak számító 387,4-es értéket is megközelítette.
A dollárral szemben is hasonló volt a helyzet. Rodic Ádám, az MBH Elemzési Centrum elemzője szerint a hazai fizetőeszköz egy teljes kört írt le: hétfőn reggel még 335,5 forintot kellett fizetni egy dollárért, szerda délutánra 332,5-ig erősödött a forint, de a Fed kamatdöntésére elkezdett erősödni az amerikai deviza, így péntekre ismét 335,5 forintnál állt az árfolyam, majd a 356-os szint környékén fejezte be a kereskedést.


Powell bejelentése meglepte a piacokat
A hét legfontosabb eseményei a Fed és az EKB kamatdöntő ülései voltak. Amikor megkérdeztük a szakértőket, hogyan hatottak ezek a döntések a forintra, Regős Gábor kiemelte: a Fed döntésében nem volt meglepetés, a kamatsávot 25 bázisponttal csökkentették, de Jerome Powell a vártnál szigorúbb hangnemet ütött meg.
A Gránit Alapkezelő vezető elemzője elmondta: a piaci várakozásokkal szemben messze nem vehető biztosra a decemberi kamatvágás, tekintettel az inflációs folyamatokra.
Rodic Ádám részletezte: a Fed októberi kamatdöntő ülésén 25 bázisponttal csökkentette a kamatszintet, ezzel az irányadó ráta 3,75–4,00 százalékra mérséklődött. A döntés megfelelt a várakozásoknak, a piacok is beárazták az újabb lazító lépést. Powell azonban a sajtótájékoztatón kijelentette, hogy az idei utolsó kamatdöntő ülésen egyáltalán nem biztos, hogy kamatot vág a Fed, mivel a bizottság tagjainak véleménye nem egységes a jövőbeli lépést illetően.
A nagyobb megosztottságra és a héjább hangvételű üzenetre a dollár erősödést mutatott az euróval szemben. A piaci árazások is jelentősen mérséklődtek: 90 százalék helyett már csak 70 százalékos valószínűséggel áraznak kamatvágást decemberre. Az Európai Központi Bank csütörtöki döntése ezzel szemben nem okozott meglepetést – a Kormányzótanács a várakozásoknak megfelelően 2,00 százalékon hagyta a betéti rátát, világított rá lapunknak Rodic.
A GDP-adat nem váltott ki reakciót
A héten megjelent gyenge GDP-adatokra meglepő módon nem mutatott érdemi reakciót a forint. Regős Gábor szerint csütörtök délután még egy kis gyengülés következett be egy újabb dollárerősödés miatt, de ezek a mozgások nem voltak jelentősek, az árfolyam az euróval szemben 389 alatt tudott maradni.
Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője részletezte: csütörtökön jelent meg a harmadik negyedéves GDP előzetes adatsora, amely a várt alatt alakult. A második negyedévhez képest stagnált a hazai gazdaság, míg éves bázison – a tavalyi alacsony bázisnak köszönhetően – 0,6 százalékos volt a növekedés. A szolgáltatások támogatták, míg az ipar és a mezőgazdaság fékezte a növekedést, de a kedvezőtlen adat sem okozott érdemi kilengést a forint árfolyamában.
Rodic Ádám hozzátette, hogy a hét elején az eurót erősítette, hogy a német IFO üzleti hangulatindexe pozitív meglepetést okozott, mivel 87,7 pontról 88,4 pontra emelkedett a mutató, meghaladva a konszenzus […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/gazdasag/2025/11/02/euro-forint-dollar-mnb-kamatpolitika-varga-mihaly/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!