A Budapesti Értéktőzsde a BÉT Legek díjátadó keretében idén is díjazta a pesti parkett 2024. évi kiemelkedő teljesítményeit. A gála díjainak zömét a Tőzsdei Tanácsadó Testület szakmai zsűrije ítélt oda, továbbá egy kategória nyerteséről, az év hazairészvény-kereskedési platformjáról ezúttal is a közönség szavazatai döntöttek.
Virág Barnabás: Új megatrendek alakítják a világot
Az eseményt Virág Barnabás, a Budapesti Értéktőzsde elnöke nyitotta meg, aki egyben az MNB alelnöke. Emlékeztetett, hogy a megelőző napon historikus csúcsra emelkedett a BUX-index, és pont így történt tavaly is. Kiemelte, hogy ez a jelenlévők munkájának az eredménye, a magyar tőzsdén jelen lévő cégeké.
Ha sikeres akarsz lenni, játssz az erősségeidre! Ez igaz a magyar gazdaságra is
– véli Virág Barnabás, aki szerint egy olyan szakaszban vagyunk, amelynek legfontosabb jellemzője a bizonytalanság, instabilitás. Ez a nagy átmenetek korszaka, benne van a kihívás, de a lehetőségek is. „Aki jót dob ebben az időszakban, az nagyot tud előrelépni.”
Elmondta, hogy a makrogazdasági előrejelzéseket nagyban befolyásolja, mi lesz az orosz–ukrán háború jövője, azonban szerinte távolabbról érdemes nézni az eseményeket. „Olyan megatrendek vannak, amelyek átalakítják a világot, így a magyar gazdaságot is.”
Négy nagy trendet emelt ki, amellyel minden vállalkozásnak és gazdaságpolitikusnak szembe kell néznie:
- demográfia (öregedő társadalmak),
- adósság (adósságfinanszírozás kérdése),
- deglobalizáció,
- digitalizáció.
Azt is elmondta, mit jelent mindez: úgy kell fejlesztenie a cégeknek, hogy nehéz megítélni, honnan szereznek munkaerőt, milyen feltételekkel finanszírozzák a működésüket, hol adják el a termékeiket, és mit hoznak a technológiai újítások.
„Bizalom és stabilitás kell a tőzsde és a gazdaság működtetéséhez” – véli a jegybanki alelnök. Biztos abban, hogy így a tőzsde win-win lesz azoknak is, akik befektetnek, és azoknak is, akik forrásokat szereznek. A jegybanki alelnök után Matolcsy György jegybankelnök szólalt fel.
Jelentős jegybanki sikerek
Matolcsy György jegybankelnök kiemelte, hogy 2010 és 2019 között Magyarország relatív fejlettsége 65,4 százalékról 73,2 százalékra emelkedett. Az éves átlagos 3,9 százalékos gazdasági növekedés mintegy felét a jegybanki programok biztosították.
Olyan hitelezési fordulatot hajtottunk végre, ami az összes többi üzleti szférában lévő fordulatot megalapozta
– fogalmazott Matolcsy. Az eredmények között említette az aranytartalék 110 tonnára növelését is, amit a jegybankelnök az egyik legfontosabb gazdaságtörténeti döntésnek nevezett. „Megint visszajön az arany, egy aranykorszakban kötelező aranyat vásárolni” – hangsúlyozta.
Elmaradt reformok és jövőbeli kihívások
A sikerek ellenére Matolcsy György több területen is hiányosságokat azonosított. A gazdaságpolitika 2.0 modell megvalósítása nem sikerült, ami magában foglalta volna:
- a termelékenységi fordulatot,
- a tudásalapú gazdaságra való átállást,
- az államháztartási reformot,
- a versenyképességi fordulatot,
- az egészségügyi fordulatot
- és a gazdaságszerkezeti fordulatot.
A jegybankelnök ugyanakkor optimista a jövőt illetően, szerinte ami „egyszer létezett, az újra lehetséges”, utalva arra, hogy ezeken a területeken még lehet előrelépést elérni. Bejelentette azt is, hogy február végén egy új könyvben részletesen bemutatják majd a jegybank lépéseit. Matolcsy György beszédét ebben a cikkünkben részletesebben is feldolgoztuk.
Át kell térnünk egy tudásalapú gazdaságra, ha nem tesszük, lemaradunk
– erre már Nagy Elek, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke mutatott rá. Szerinte ezen a területen is tud segíteni az MKIK, és ebben kiváló partnerük a BÉT és a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK). Ez az összefogás szerinte új korszakot hozhat a vállalkozások számára, a tőzsde elérhető közelségbe kerül a cégeknek.
A magyar tőzsde a világ legjobbjai között
„A hazai tőkepiac rendkívül sikeres időszakát éli. Az elmúlt két évben a magyar részvényindexek, a BUX és a BUMIX a világ legjobban teljesítő indexei között voltak 80, illetve 90 százalék feletti növekedéssel” – mondta Végh Richárd, a BÉT vezérigazgatója.
Jelentősen részesedtek a piac sikeréből a hazai lakossági befektetők is, hiszen 2016 óta több mint ötszörösére nőtt a direkt lakossági részvényvagyon értéke, amely tavaly év végén meghaladta a 2500 milliárd forintot
– világított rá. Hozzáfűzte, az elmúlt években pedig teljesen új szintre emelték a tőzsdei finanszírozás ismertségét a hazai sikeres közép- és nagyvállalatok körében.
„Ennek eredményeként 2016 óta 38 új vállalat részvényeit és 90 vállalat kötvényeit vezettük be a BÉT-re. A részvénypiac mérete több mint háromszorosára növekedett, a vállalati kötvénypiac pedig hétszeres növekedést produkált a 2016–2024 közötti időszakban” – tette hozzá a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója.
Íme a díjazottak, nagyot dobott a Gránit Bank
Idén először került átadásra a BÉT tőkepiac fejlesztéséért járó különdíja, amelyet a Wallis Csoport nyert el, a hazai tőkepiac növekedésében és dinamizálásában betöltött szerepéért az elmúlt 35 évben.
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!