A rendezvényen Palkovics László mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos arról beszélt, hogy az állam az elmúlt években igyekezett összehangolni a hazai mesterségesintelligencia-fejlesztéseket, és olyan környezetet kialakítani, amelyben a gazdasági szereplők is gyorsabban tudják alkalmazni az új technológiákat.
Felidézte, hogy egy évvel ezelőtt kapott megbízást arra, hogy összehangolja a Magyarországon zajló MI-kezdeményezéseket, és összekapcsolja az igényeket a fejlesztői oldal lehetőségeivel.
A kormány szerint az MI versenyelőnyt adhat a magyar cégeknek
A kormánybiztos szerint az állam több példával is igyekezett megmutatni a gazdasági szereplőknek, hogy a mesterséges intelligencia gyakorlati alkalmazása működőképes lehet.
Ilyen kezdeményezés például az Igazságügyi Minisztérium által fejlesztett, a magyar joganyagot feldolgozó MI-alapú jogi keresőrendszer is, amelynek indulását szintén hétfőn jelentették be Tuzson Bencével és Nagy Elekkel.
A mesterséges intelligencia hazai elterjedéséről szólva Palkovics László egy friss nemzetközi felmérést is idézett. Mint mondta, egy globális felmérés szerint Magyarország a 145 vizsgált ország közül a 19. helyen áll az MI-használat elterjedtsége alapján. Hozzátette, hogy ebben nemcsak az állami programoknak, hanem a piaci és akadémiai szereplők aktivitásának is szerepe van.
A kormánybiztos szerint a következő lépés az lehet, hogy a mesterséges intelligencia a kis- és középvállalkozások működésében is szélesebb körben megjelenjen. Úgy fogalmazott: „Ha a magyar kkv-kat támogatni tudjuk abban, hogy ilyen eszközöket használjanak, az nagyon gyors gazdasági versenyelőnyt jelenthet.”
A programmal a kkv-kat próbálják a következő szintre léptetni
A program részleteit Suppan Márton, a Peak alapítója, egyben vezérigazgatója ismertette, aki arról beszélt, hogy a mesterséges intelligencia alkalmazása ma már nemcsak technológiai kérdés, hanem versenyképességi tényező is.
Szerinte a nagyvállalatok többsége már elindult ezen az úton, a kkv-k azonban gyakran elvesznek az új megoldások és szolgáltatások sokaságában.
A szakember úgy fogalmazott, hogy a vállalkozások sokszor nem tudják pontosan, mire és hogyan érdemes mesterséges intelligenciát használni. Szerinte „óriási a zaj a mesterséges intelligencia világában”, ezért sok cégnek egyfajta iránytűre van szüksége.
Az AI Start 500 program egyik célja éppen ez: egy olyan online platform létrehozása, ahol a vállalkozások felmérhetik saját AI-érettségüket, és konkrét javaslatokat kapnak arra, […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!