Az olajárak csökkenése összefügg az importvámok kivetéséről szóló amerikai döntéssel – mondta Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő újságíróknak a RIA Novosztyi szerint. „Ez összefügg az Egyesült Államok azon döntésével, hogy a világ legtöbb országára vámokat vet ki” – mondta arra a kérdésre, hogy a Kreml lát-e kockázatokat az orosz gazdaságra nézve az olaj jegyzésének csökkenése miatt. Peszkov szerint Oroszország mindent megtesz a történtek következményeinek minimalizálása érdekében.
Gazdasági hatóságaink nagyon szorosan figyelemmel kísérik ezt a helyzetet, és természetesen mindent megtesznek és meg is fognak tenni annak érdekében, hogy minimalizálják a nemzetközi gazdasági vihar gazdaságunkra gyakorolt következményeit
– fogalmazott a szóvivő.
A kőolaj világpiaci ára csökkenéssel kezdte a hetet – a Brent hordónként ára 62,95 dollárra mérséklődött. Ez pedig 2021. április 12. óta a legalacsonyabb árfolyam. A piacon irányadó WTI már 60 dollár alatt van hordónként, míg az Ural típusú olajért 50 dollár körüli összeget kérnek, ami csaknem kétéves mélypontot jelent a Bloomberg szerint.
A helyzetet jelentősen befolyásolják az amerikai gazdasággal kapcsolatos aggodalmak. Április 2-án Donald Trump elnök aláírta a más országokból származó behozatalra vonatkozó importvámok bevezetéséről szóló végrehajtási rendeletet. A minimális alapvám mértéke tíz százalék lesz, de szinte minden országnak magasabb vámtarifákkal kell majd szembenéznie – ezeket az államoknak az adott országgal szembeni kereskedelmi deficitje alapján számították ki az egyensúly elérése érdekében.
Világszintű zuhanás
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/gazdasag/2025/04/07/dmitrij-peszkov-oroszorszag-olajar-donald-trump-importvam-vam/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!