A miniszterelnök múlt pénteki rádióinterjújában úgy fogalmazott, hogy „a 2025-ös gazdaságpolitika a középosztály megerősítését és az az alatt lévők középosztályba emelését célozza, mint ahogyan az kiválóan ment a Covid előtt”.
„A Covid előtti időszak valóban a középosztályosodás példa nélküli évtizede volt a magyar gazdaságtörténetben – és más országokkal összehasonlítva is. Tíz év leforgása alatt közel kétmillióan emelkedtek a középosztályba Magyarországon, ráadásul a legszigorúbb definíció szerint” – világított rá György László kormánybiztos Facebook-bejegyzésében.
Arra is kitért, hogy mit jelent a középosztály, és kik tartoznak e társadalmi csoportba.
Ezt jelenti a középosztály Orbán Viktor szerint
A miniszterelnök el is magyarázta, hogy milyen középosztály-definíciót használt, kik tartoznak szerinte ebbe a csoportba, ahova egy évtized alatt kétmillióan emelkedhettek fel:
- „akiknek van saját ingatlanjuk,
- saját jövedelmük,
- a családjukat munkából tartják el és
- a jövedelmük elegendő arra, hogy eltartsák a családjukat, vagyis kijönnek a hónap végén is a pénzükből”.
György László megjegyezte, hogy ha ehhez még hozzávesszük, hogy a fenti feltételeket teljesítők közül a legszigorúbb meghatározás szerint csak azok számítanak középosztálybelinek, akikben ezen túlmenően él a szellemi és lelki fejlődés iránti vágy, akkor is igaz az, hogy közel kétmillióan emelkedtek a középosztályba Magyarországon 2011–2021 között. Erről a legújabb, A középosztály forradalma című könyvében részletesen is ír a kormánybiztos, amelyből kiderül, hogy a középosztálybeliek aránya egy évtized leforgása alatt 34,9 százalékról 54,6 százalékra emelkedett.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/gazdasag/2025/01/20/orban-viktor-gyorgy-laszlo-kozeposztaly/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!