Mozgalmas hét áll mögöttünk, de a forint ellenállt a viharoknak, sőt erősödni tudott. A hét elején 399 körül kereskedték a magyar valutát az euróval szemben, majd péntek este a 398-as szint alatt pihent meg.
Orbán Viktor szerint rövid távon jó lesz a magyaroknak Németország lépése
Különösen izgalmas volt a kedd, amikor a forint öthavi csúcsa közelében várta az amerikai és az orosz elnök közötti telefonbeszélgetés eredményét, amely azonban végül nem hozott áttörést.
– világított rá az Indexnek Rodic Ádám, az MBH Elemzési Centrum szakértője. Emellett a német ZEW gazdasági hangulatindex várakozási komponense is tovább javult márciusban.
Március 18-án döntött a történelmi léptékű, 500 milliárd eurós gigacsomagról a német parlament, amellyel párhuzamosan átírták az adósságfékszabályt, hogy akár 70 százalékkal növekedhessen a német államadósság.
Emlékezetes, hogy Orbán Viktor miniszterelnök március 8-án az MKIK gazdasági évnyitóján beszélt az akkor még csak tervben lévő német adósságfék-reformról. Elmondta, hogy itt valójában több pénzről van szó, mint a csomagban megjelölt euró százmilliárdok, mert ez az összeg újabb hitelek fedezete lesz, tehát ennek többszöröse pörgetheti majd a német gazdaságot. A miniszterelnök azt is mondta, hogy középtávon nem tudja megmondani, hogy ez jó lesz-e Magyarországnak, azonban rövid távon kedvező hatásai lesznek.
Rövid távon nagyon-nagyon jó lesz, ennél jobb hír rövid távon a magyar gazdaság számára nem is lehetne. Mert ha igaz az összefüggés, amit talán mindannyian ismerünk ebben a teremben, hogy a magyar gazdaság hogy és milyen módon van összekötve a német gazdasággal, és ha a német gazdaságba pénz kerül, és a német gazdaságban ennek megfelelően gazdasági növekedés és konjunktúra indul el, az egy bizonyos gyors áttételrendszeren keresztül szinte azonnal megjelenik a magyar gazdaságban, és a magyar gazdaság teljesítményét növeli
– fejtette ki Orbán Viktor. „Még egyszer, hogy stratégiailag és középtávon jó-e, ami történik, amikor a németek eladósodott országgá válnak majd, erre nincsen válaszom, de arra, hogy ez önöknek, az egész magyar nemzetgazdaságnak rövid távon jó, abban egészen biztos vagyok” – fűzte hozzá a gazdasági évnyitón.
Stabilan 400 forint alatt az euró
Szerdára a török belpolitikai helyzet rántott egyet a forinton, ugyanis a fokozódó bizonytalanság a dollárnak kedvezett a feltörekvő piaci devizákkal szemben, így áttételesen az euró-forint kereszt is rövid ideig ismét 400 felett tartózkodott.
A kedélyek gyorsan megnyugodtak, és a nap végére már ismét 399 forint alatt volt az euró árfolyama
– szúrta közbe Muhi Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője, jelezve, hogy a piac ellenálló képessége erősödött.
Ugyanezen a napon a Fed kamatdöntése is izgalmakat hozott: bár a vártat hozta az alapkamat tekintetében (nem változtatott), az állampapír-visszaváltási programot lassította, ami a monetáris lazítás előszeleként is értelmezhető.
Jó hír azonban, hogy a fent leírt események a magas devizapiaci volatilitás közepette sem tudták érdemben gyengíteni a magyar fizetőeszközt. Úgy tűnik, a forint minimálisan 400 alatti szintje az euróval szemben megfelelő értékeltséget jelent, és ezzel a magyar […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!