A VoWoCo nevű nemzetközi program – amelyet az uniós oktatási támogatási rendszer, az Erasmus+ finanszíroz – magyar, olasz, portugál és török vállalkozónők készségeit mérte fel. A projektet a BENT Balatoni Női Vállalkozói Egyesület koordinálja, magyar oldalról a Pannon Egyetem is részt vesz benne.
A kutatás eredménye szembemegy a szokásos megállapításokkal:
a legfontosabb készségek listájának élére nem a könyvelés vagy a pénzügyi tervezés került, hanem a kapcsolatépítés és a társas érzékenység.
A magyar női vállalkozókról az derült ki, hogy kevesebb kapcsolati és társadalmi tőkére tudnak támaszkodni, mint a másik három országban élők. Megkérdeztük a projekt képviselőitől, hogy miért van ez.
Elmondták, hogy a magyar sajátosság mögött társadalmi és történelmi gyökerek állnak.
A nők kisebb üzleti háttérrel indulnak, elsősorban a nagyobb családi szerepvállalás, gondoskodási feladatok miatt, ezért náluk az önismeret, az alkalmazkodás és a szerepek újradefiniálása különösen fontos szerepet kap.
„Ez összefügg a hálózati hiányosságokkal, valamint azzal, hogy sok nő a munka, a család és a gondoskodási terhek mellett válik vállalkozóvá. Emiatt az üzleti kapcsolatépítés külön fejlesztendő erőforrás” – hangsúlyozták.
A nők jellemzően fordított sorrendben építkeznek: előbb megjönnek az első megrendelések, és csak utána készül tudatos terv a pénzügyekről vagy a marketingről.
Egy kezdő vállalkozónőnek nem azért sikerül megszereznie az első nagyobb ügyfelet, mert tökéletes a pénzügyi terve, hanem mert tud bizalmat építeni, jól kommunikál, fel meri vállalni az értékajánlatát, és képes kapcsolatokat mozgósítani
– világítottak rá. A gyakorlatban ez annyit tesz: mentorhoz fordul, ajánlásokat kér, magabiztosan viselkedik egy tárgyaláson, és szakmai közösségekben épít ismeretségeket.
Nálunk a vállalkozás gyakran nem álom, hanem előremenekülés
Egy adat sokat elmond a nők helyzetéről a hazai munkaerőpiacon. A KSH 2024-es adatai szerint a 15–64 év közötti magyar nők 6,1 százaléka volt részmunkaidőben, míg az EU-s arány sokkal magasabb, 27,8 százalék. Tehát az uniós átlag négyszer jobb a magyarnál.
„ez a szám összevetésben alacsony, ezért sok nő számára az önálló vállalkozás vagy a szabadúszó működés jelenti az egyetlen valóban rugalmas megélhetési alternatívát”
– reagáltak a hazai és uniós adat közötti nagy különbségre. A kutatás fókuszcsoportjaiban ez élesen kirajzolódott:
A vállalkozás nem mindig első választás, hanem több évtizedes szakértői feladatkör, alkalmazotti lét után egy következő, tudatosan felépített karrier
– fogalmaztak. A tipikus fordulópontok: visszatérés a munkába gyermekvállalás vagy egy hozzátartozó ápolása után, munkanélküliség, vagy a korábbi szakma újragondolása. Hogy nehéz terep, azt a kezdő cégek általános gondjai is mutatják: a legnagyobb ellenségük változatlanul a pénzhiány.
Sok nőt az tart vissza, hogy nem hiszik el: elég jók
A török eredményekben külön megjelent az adatvizualizáció – az adatok azonnal átlátható, grafikus megjelenítése – és a prompt engineering, vagyis az a képesség, hogy valaki jó utasításokat tud adni egy mesterségesintelligencia-alkalmazásnak.
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/gazdasag/2026/08/18/noi-vallalkozok-kapcsolati-toke-kutatas/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!