A magyar gazdaság elérkezett ahhoz a ponthoz, ahol a korábbi növekedési modell már nem elegendő, és a következő évek versenyképessége egyre inkább azon múlik, hogy sikerül-e a tudásra, innovációra és technológiára építeni – ez volt az Indamedia által szervezett InnoSummit 2026 konferencia egyik központi üzenete – számolt be az Economx. A felszólalók egy irányba mutattak:
az olcsó munkaerőre épülő korszak véget ért, a jövőt a magas hozzáadott értékű gazdaság határozza meg.
Az emberi tőke, a tudás a középpontban
Nagy Elek, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke ezt a helyzetet egyértelműen a közepes jövedelmi csapda klasszikus állapotaként írta le. Szerinte az elmúlt másfél évtized eredményei ellenére
a magyar gazdaság most olyan fordulóponthoz érkezett, ahol a korábbi eszközök már nem működnek, és csak azok az országok tudnak továbblépni, amelyek a tudást, a kutatást és az innovációt teszik meg új növekedési alapnak.
A történelmi példák – Szingapúr, Izrael vagy Írország – azt mutatják, hogy a siker nem a nyersanyagokon vagy az alacsony költségeken, hanem az emberi tőkén és a technológiai képességeken múlik.
A kamarai elnök hangsúlyozta, hogy az innováció nem az ötlettel kezdődik, hanem annak megvalósításával. A magyar gazdaságban már most is láthatók azok a vállalatok, amelyek ezt az utat járják: ezek a cégek lényegesen többet fordítanak képzésre és fejlesztésre, szervezetten építik innovációs kapacitásaikat, és szoros kapcsolatot ápolnak egyetemekkel, kutatóintézetekkel. Ennek kézzelfogható eredménye, hogy jóval magasabb bérszintet tudnak biztosítani, ami azt jelzi, hogy a tudásalapú működés nemcsak versenyképesebb, hanem jövedelmezőbb is.
A váltás azonban nem csak a vállalatok feladata. Nagy Elek szerint az állam szerepe is kulcsfontosságú, különösen a digitalizáció, az adminisztráció csökkentése és a kiszámítható működési környezet megteremtése terén.
Hosszabb távon egy olyan gazdasági szerkezet rajzolódik ki, amelyben Magyarország már nem pusztán termelési helyszín, hanem tudást és magas hozzáadott értékű termékeket exportáló ország. Ehhez viszont elengedhetetlen a műszaki és természettudományos szakemberek számának növelése, valamint a kutatás-fejlesztési ráfordítások érdemi emelése.

Út Európa tíz leginnovatívabb országa közé
Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter hasonló irányt jelölt ki, amikor arról beszélt, hogy
a gazdasági növekedés kulcsa ma már egyértelműen a termelékenység javítása.
Ennek motorja az innováció, amelyhez nemcsak több forrásra, hanem szélesebb vállalati bázisra is szükség van. Jelenleg a magyar cégek mintegy egyharmada innovál, a […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!