Az MBH Bank reprezentatív kutatást végzett a magyar lakosság körében, amelyben a biztosítási szokásaikat vizsgálta. A nyilatkozók közel háromnegyede (71 százalék) még mindig elsősorban a biztosítás díjára koncentrál a döntés során, de egyre jelentősebb azok aránya, akik a szerződésbe foglalt szolgáltatások (36 százalék) vagy a megbízhatóság (31 százalék) alapján választanak biztosítást. A megkérdezettek több mint fele tisztában van azzal, hogy biztosításokat akár a bankjukon keresztül is meg lehet kötni, ugyanakkor csak 26 százalékuk jelölte meg fontosként az online ügyintézés lehetőségét.
Felkészülés a váratlan helyzetekre
A lakosság 59 százaléka amellett, hogy biztosítást köt, önerővel is készül arra, ha valami nem várt esemény történne. A biztosításkötési hajlandóság erre az esetre a lakosság körében magas (51 százalék), és az életkor előre haladtával pedig egyre nő a biztosítással rendelkezők aránya (a 18-26 évesek 41 százaléka, az 54-65 éves korosztály 59 százaléka rendelkezik biztosítással). A kutatásból kiderül, a legtöbben (82 százalék) lakásbiztosítást kötnek.
Ezt az igényt szolgálja ki az internetes térben elkövetett csalások esetére köthető biztosítás, amelyről azonban a válaszadók 72 százaléka még sohasem hallott, pedig rendkívül hasznos eszköz a visszaélések megakadályozására. Az Extra Csoportos Biztosítás amellett, hogy biztosítja az internetes vásárlásokat, ha például a termék hiányosan vagy sérülten érkezne meg, jogi és informatikai segítséget is nyújt a digitális térben történő visszaélésekre, de akár az elveszett vagy eltulajdonított bankkártyával vagy mobiltelefonnal történő visszaéléseknél is használható.
Forrás:
https://www.origo.hu/gazdasag/20231024-digitalis-csalas-felelem-biztositas-mbh.html
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!