„Választások előtt vagyunk, arról nem lehet beszámolni, hogy a gazdaság visszatért a teljes növekedési pályára, de 2024-ben a gazdaság egy újraindulást tesz lehetővé, ezt az első negyedéves adatok is bizonyítják” – fogalmazott Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter, hozzátéve, hogy a legfontosabb a lakosság és a vállalatok óvatossági motívumának enyhítése.
Miért nem érzik az emberek a különbséget, a válságból való kilábalást, miközben az infláció és a gazdasági válság a múlté
– tette fel a kérdést, hozzátéve, hogy nem látnak inflációs veszélyeket a rendszerben, a termelői árak deflációt mutatnak. Úgy véli, hogy az inflációs alapfolyamatok tekintetében nincs probléma, miközben legyőztük az ikerdeficit kérdéskörét. Nagy szerint a költségvetés hiányát fokozatosan kell tovább csökkenteni.
„Az egyensúly helyreállítása garantált, a nagy kérdés, hogy mekkora lesz a növekedés, és milyen gyorsan következik be. Nemzetközi összehasonlításban is jók a friss adatok” – fogalmazott Nagy Márton, aki szerint többek között a fogyasztás helyreállítása, beruházási aktivitás újraindítása, magas exportaktivitás fenntartása, munkaerőpiaci aktivitás növelése tárcájának fő feladata.
Nyugdíj és fogyasztás
Úgy látja, a fogyasztás visszaesését enyhíteni kell, az embereknek elegük van az infláció és koronavírus-járvány hatásaiból, a turisztikai számok is azt mutatják, hogy újraindulhat a fogyasztás. A jelenlegi […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!