A megfigyelési körzeten kívül jelent meg a száj- és körömfájás Győr-Moson-Sopron vármegyében, Levél településen, ahol emiatt 2300 állatot kell megsemmisíteni – írtuk múlt heti cikkünkben. Azóta számos fejlemény történt, például szerdán Domokos Zsolt, a Dunakiliti Agrár Zrt. ügyvezetője megerősítette, hogy a Dunakiliti településen található gazdaságukban is felüthette a fejét a száj- és körömfájás. Az Economx pedig részletezte, hogy Szlovákiában és Csehországban hogyan küzdenek a vírus ellen.
Szlovákiában hamarosan katonák felügyelik a rendet
A helyzet Szlovákiában a legsúlyosabb, emiatt hétfőn Robert Fico szlovák miniszterelnök már rendkívüli kormányülést is tartott. A miniszterelnök bejelentette, hogy tízmillió eurót különített el a kormány a száj- és körömfájással kapcsolatban eszközvásárlásra és az intézkedések végrehajtására.
A másik javaslat a hivatásos katonák bevonása az intézkedések betartatásába, a közrend biztosításába a határokon, illetve a kijelölt épületek őrzésébe. Szükség van erre a lépésre, mivel a hírek nem túl kedvezőek
– közölte. Fico szerint ezer szarvasmarha leölése 7-10 millió euró költséget jelent az államnak.
A szlovák Bumm SK hírportál közlése szerint a kormányfő azt is elmondta, hétfőn telefonon beszélt Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével, és felhívta a figyelmét, hogy a betegség továbbterjedése Szlovákiából és Magyarországról összeurópai problémává válhat. „Nagyon közel van a cseh és az osztrák határ. Ezért megállapodtunk az EB elnökével, hogy rövid időn belül tájékoztatom a kárpótlási javaslatainkról. Már most 60 millió eurós kárról beszélünk, és szerintem még nőni fog” – zárta Fico az Economx szerint.
Csehország is szigorít
A szerdai állás szerint Csehországban egyelőre egyetlen száj- és körömfájásos esetet sem mutattak ki az ellenőrzések, de tekintettel a súlyos járvány közeli, szlovákiai gócpontjára, a cseh hatóságok szigorítják a megelőző védőintézkedéseket. Egyelőre nem szükséges a vészhelyzet kihirdetése, de
Szlovákiából, Magyarországról, Alsó-Ausztriából és Burgenlandból hétfő éjféltől tilos egyes állati termékek behozatala, a határátkelőknél komoly ellenőrzést végeznek.
Várhatóan keddtől ellenőrizni fogják a dél-morvaországi farmokon a tejet, mert a tejben jelenik meg a legkorábban a betegség. Az ellenőrzések minden olyan gazdaságra vonatkoznak, ahol száznál több tehenet tartanak.
Jana Cernochová cseh védelmi miniszter bejelentette, hogy javaslatára a kormány szerdai ülésén határozatot fogad el a katonák nagyobb mértékű bekapcsolódására a száj- és körömfájás behozatala elleni védekezésbe, ahogy azt a dél-morvaországi gazdák kérték.
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!