Hirben.hu Hírben jók vagyunk! A közgazdasági kifejezések között a gazdasági semlegesség (angolul economic neutrality) fogalma ugyan kevésbé fordul elő, ennek ellentéte, a gazdasági függőség (a dependencia és az interdependencia) azonban már egészen „bejáratott” terminus. Először is érdemes rámutatni arra a tényre, hogy a nemzetközi gazdaságtanban a „függőség” olyan helyzetre utal, amelyben a kevésbé fejlett vagy periférikus nemzetek gazdasági növekedés, technológia, beruházás és kereskedelem tekintetében nagymértékben függenek a fejlettebb centrumországoktól. Immanuel Wallerstein volt az, aki a világrendszer-elméletében rámutatott a centrum–periféria viszonyrendszerre. Érvelése az volt, hogy térbeli egyenlőtlenségi viszonyok alakulnak ki, amelyek megjelennek helyzeti (földrajzi), fejlettségi (gazdasági), hatalmi (társadalmi) vonatkozásokban. A centrum minden esetben dominálja a perifériát, illetve a centrum és a periféria között lebegő félperifériát is.
A gazdasági függőség fogalma kiemelt szerepet játszik a függőségi elméletben, amely a 20. század közepén alakult ki a modernizációs elméletek kritikájaként, amelyek azt sugallták, hogy minden nemzet ugyanazt a fejlődési utat követheti, mint a nyugati iparosodott országok. Azóta kiderült, hogy ez nem teljesen van így. Ráadásul számos olyan esetet láthatunk, hogy éppen a liberalizált kereskedelem által nyújtott lehetőségek ágyaztak meg egyoldalú függőségeknek.
Ilyen eset volt például a kelet-közép-európai országok orosz energiahordozóktól való függősége, Brazília egyoldalú szójaexportja Kína irányába, néhány közép-ázsiai ország hazautalásoktól való függése Oroszország kapcsán, Banglades kitettsége a textilexportban, vagy éppen az afrikai országok nyersanyagfüggősége a felvevőpiacok és a volt gyarmattartók tekintetében. Nem mehetünk el továbbá amellett sem, hogy a világ chipgyártása 75–90 százalékban Ázsiában koncentrálódik, és a fejlett világ döntő része egyoldalúan függ a félvezetők exportőreitől.
A gazdasági függőségek legtipikusabb területei a következők: egyenlőtlen gazdasági kapcsolatok, strukturális egyenlőtlenségek, külső sokkok, fejlettségbeli megkésettség. A függőségi elmélet gyakran megkérdőjelezi a szabadpiaci elveket, és a fejlett gazdaságoktól való függőség csökkentése érdekében a semlegességet, az önállóságot, az importhelyettesítő iparosítást (ISI) és a gazdasági diverzifikációt ösztönző politikákat támogatja. Annál is inkább, mert függőségi elméletek feltevései szerint
a nemzetközi gazdasági függőség negatív hatással van a gazdasági növekedésre.
Mindezt már évtizedekkel ezelőtt végzett elemzések is kimutatták, amikor azonosították a negatív hatásokat a beruházási függőség esetében (Globalet – Diamond, 1979).
Új erőközpontok rajzolódnak ki
Hosszú évtizedekig a nyugati, már fejlett világ jelentette a gazdasági, pénzügyi, piaci, technológiai és ideológiai centrumot, a világgazdaság átalakulása eredményeképpen azonban ma már az erőközpontok között találjuk azt az Ázsiát is (leginkább Kínával az élen), ahol hatalmas népesedési, technológiai, pénzügyi és piaci potenciál kezd kirajzolódni. Ilyen értelemben véve a világgazdaság nagyon hamar többcentrumúvá válhat, ahol átrendeződhetnek a gazdasági, hatalmi, és pénzügyi erőviszonyok is. Ennek az egyik leglátványosabb magyarázata az alábbi vonaldiagram segítségével jeleníthető meg.
A 2020 utáni években a kínai gazdaság összteljesítménye beérte az EU-ét, ezért nem túlzás egy olyan új világrend körvonalat megalkotni, ahol a korábbi, jellemzően egycentrumú (nyugati centrumországok és erőközpontok) mellett új szereplő(k) jelenik/jelennek meg: Kína. A következő sematikus térkép olyan gazdasági erőközpontokat mutat, amelyek gazdasági, társadalmi, hatalmi és többek között technológiai értelemben dominanciára lesznek képesek a félperiféria és a periféria országaival szemben.
Már most is jól körvonalazható, hogy az egyébként korábban csak leginkább Nyugat-Európától függő és félperifériának számító kelet-közép-európai régió is egyre inkább egy másik függő helyzetben találhatja magát. A blokkosodás és az új világgazdasági orientálódás egészen sok nyitott gazdaságot új kihívások elé állít, melyekben helyt állni egészen nehéz feladat. Az biztos, hogy az alkalmazkodás és a gazdasági rugalmasság (angolul economic resilience) nagyon fontos hívószó marad a következő években is. A gazdasági sebezhetőségről szóló tanulmányok többsége empirikus bizonyítékkal szolgál arra, hogy a kis nyitott gazdaságokat, különösen a szigetországokat általában a gazdasági nyitottság és az exportkoncentráció magas foka jellemzi. Ezek a tényezők az exogén (külső) sokkoknak való kitettséghez, azaz a gazdasági sebezhetőséghez vezetnek, ami a gazdasági fejlődés szempontjából hátrányos lehet, mivel a növekedési folyamat kockázati elemeit jelentősen felnagyítja (Cordina, 2004). Különböző tanulmányokból az is jól látható, hogy egy ország külső sokkoknak való kitettsége számos eredendő gazdasági jellemzőből fakad. Ezek között értjük a gazdasági nyitottság magasabb fokát, az exportkoncentrációt és a stratégiai importtól való függőséget.
A gazdasági nyitottság kockázata
A gazdasági nyitottságot a nemzetközi kereskedelem (export, import, vagy export és import) és a GDP arányaként mérhetjük.
A gazdasági nyitottság magas foka sebezhetővé teszi az országot az olyan külső gazdasági feltételekkel szemben, amelyekre nincs közvetlen befolyása. Ahogyan Magyarországon is, úgy általában, a gazdasági nyitottság jelentős mértékben egy gazdaság strukturális jellemzője.
A nyitottságot az ország belső piacának mérete, amely egyébként befolyásolja az export/GDP-arányt, és az adott ország erőforrásainak nagysága határozza meg. Ez utóbbi azért fontos, mert sok erőforrással hatékonyan lehet megtermelni az összkereslet kielégítéséhez […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!