Szilágyi Gábor, a Media Markt ügyvezetője egy háttérbeszélgetésen lapunk kérdésére elmondta, hogy egyelőre nem érzik azt a szeptember óta tartó fordulatot a reálbérekben, amiről Gulyás Gergely miniszter beszélt szintén az Index kérdésére a szerdai Kormányinfón.
A miniszter szerint csak a béremelések segítenek azon, hogy megálljon az életszínvonal-romlás, de itt jók a kilátások, szeptemberben már magasabb lehetett a bérdinamika, mint az infláció. A Media Markt ügyvezetője szerint ha a reálbér el is kezd növekedni, annak a hatása akkor is csak később, hónapok múlva érződik majd a boltokban, ráadásul a béremeléseket jellemzően januárban kapják meg a munkavállalók.
Lelkesedés után jött a kijózanodás
A tavalyi kormányzati transzferek hiperturbulenciát okoztak, felfűtötték a gazdaságot, feltolták a GDP-t, növelték a kiskereskedelmi szektort – jelezte Szilágyi Gábor, a Media Markt ügyvezetője, megjegyezve, hogy ez részben hozzájárult az infláció növekedéséhez is az orosz–ukrán háború és az energiaválság mellett. A növekvő infláció és az életszínvonal romlása pedig csökkentette a vásárlók jövőbe vetett bizalmát, összecsukta a pénztárcáikat.
Az ügyvezető szerint a következő intézkedések dobhatták meg tavaly leginkább a Media Markt forgalmát:
- szja-visszatérítés
- zöldhitel
- energetikai támogatások
A műszaki beépíthető termékek keresletét akkor 40-50 százalékkal dobhatták meg a kormányzati intézkedések, most azonban ebben jelentős visszaesést tapasztalnak, az építőipar gyengélkedése ezt a szegmenst is hideg zuhanyként érte.
2023 februárjáig felfokozott, dinamikus, két számjegyű fejlődés volt megfigyelhető a kiskereskedelmi és műszaki szektorban, szembementünk a környező országokkal, akik már hamarabb fékeztek – ismertette a háttérbeszélgetésen Szilágyi Gábor.
2023 abszolút a kijózanodás éve
– fogalmazott a Media Markt ügyvezetője, elmagyarázva, hogy idén március óta visszaesés van a kiskereskedelmi forgalomban, ez tart még a jelen pillanatban is, és <a href="//index.hu/gazdasag/2023/09/19/gpd-inflacio-alapkamat-jegybank-recesszio-mnb-gfm-nagy-marton/" […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!