A pályázati piacon aktív szereplőket rendszerint a beruházások támogatása mozgatja meg leginkább, a csarnoképítéstől egészen a technológiai fejlesztésekig. Nos, a Demján Sándor „1+1” KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Programpályázatának értékelése jelenleg is zajlik, a nyertesek kihirdetése folyamatban van.
Több ezren nyerhetnek a dömpingpályázaton
Ezzel párhuzamosan már elérhető a rendkívül népszerű GINOP Plusz-1.2.4-25 azonosítójú pályázat, amely „Mikro- és kisvállalkozások támogatása a leghátrányosabb helyzetű régiókban, illetve a Szabad Vállalkozási Zónákban” címmel fut. Ez egy valódi dömpingpályázat, hiszen a kiíró szándéka szerint akár 1700–3300 vállalkozást is támogat 5 és 30 millió forint közötti vissza nem térítendő forrással, a támogatás mértéke 50 százalék. Ez a pályázat a négy leginkább hátrányos helyzetű régióban, illetve a Szabad Vállalkozási Zónák településein működő mikro- és kisvállalkozásokat támogatja kisebb léptékű beruházásaik megvalósításában.
Szintén elérhető a hazai ipar modernizálását és bővítését megcélzó 150 új gyár program, amelynek keretében a kormány kiemelten támogatja az új, korszerű gyártókapacitások létrehozását, elsősorban olyan térségekben, ahol a munkahelyteremtés és a technológiai fejlesztés stratégiai jelentőségű. A program jelentős szerepet játszik a gazdaság teljesítményének növelésében, miközben támogatja a hazai vállalkozásokat és a munkahelyteremtést is.
A komolyabb beruházásokban gondolkodó kkv-k számára kimondottan előnyös lehet a GINOP Plusz-1.4.5-25 azonosítójú pályázat, amely a „Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram” nevet viseli. Itt minimum 150, maximum 600 millió forint igényelhető, a konstrukció egyik legnagyobb előnye pedig, hogy akár 60 százalékban támogathatók csarnoképítési vagy telephely-felújítási munkák. A Nemzeti Bajnokok Hitelprogram célja a mikro-, kis- és középvállalkozások termelékenységének és hozzáadott értékének növelése a technológiai és szervezeti megújítás támogatásán keresztül, valamint a zöld- és digitális átálláshoz való hozzájárulás.
Ez a program komoly lehetőség azon vállalkozásoknak, amelyek nemcsak gépekbe, hanem csarnoképítésbe is beruháznának
– hangsúlyozta lapunknak Tóth Ádám Ferenc, a European Conformity Check Vállalkozásfejlesztési Tanácsadó Intézet ügyvezetője, egyben a Magyar Metál Fémipari Klaszter vezetője. Példaként felhozta: a látókörükbe tartozó, lemezmegmunkálással foglalkozó vállalatok több esetben terveznek olyan nagy értékű beruházást, amely nemcsak új technológiák beszerzését, hanem építkezést és telephelyfejlesztést is magában foglal.
Klaszter – egységben az erő?
A Magyar Metál Fémipari Klaszter célja, hogy tagvállalatai – jellemzően kis- és középvállalkozások – közös tudásmegosztással, pályázati együttműködéssel és stratégiai tervezéssel hatékonyabban tudjanak reagálni az ipar kihívásaira. A klaszter tagjai számára kiemelt jelentőséggel bírnak azok a fejlesztési lehetőségek, amelyek egyaránt támogatják a termelési infrastruktúra bővítését, az automatizációt és a fenntarthatóságot. A klaszterminősítési folyamat jelenleg is zajlik, ősszel pedig várhatóan ehhez kapcsolódóan dedikált támogatási források is megnyílnak.
Logisztikai tanácsadóként a PMI Logistics Solutions Kft. úgy tapasztalja, hogy a magyar kkv-k jelentős része komoly lemaradásban van a pályázatban megjelölt zöld és digitális fejlesztések terén. Ilg Péter, a cég ügyvezetője rendszeresen felhívja a figyelmet arra, hogy a támogatási források még mindig aktuálisak, de
valódi hasznot csak akkor hoznak, ha a vállalkozások a maximális megtérülést szem előtt tartva, körültekintően fektetnek be.
Az ősz folyamán válik elérhetővé a GINOP Plusz 2.1.3-24 azonosítójú, „KKV-k innovációs képességének támogatása” című pályázat harmadik, egyben utolsó szakasza. Ez a konstrukció kiemelkedő abból a szempontból, hogy akár Budapesten is elérhető, és akár 50 millió forintos, 70 százalékos intenzitású vissza nem térítendő támogatást kínál.
A PMI-nél úgy vélik, hogy a sikeres beruházás kulcsa a részletes logisztikai audit és az arra épülő, pontos innovációs terv. Ezekkel a módszerekkel akár 20-25 százalékos hatékonyságnövekedés is elérhető. Korábbi projektjeik tapasztalatai szerint az általuk készített szakmai anyagok mindig megfeleltek a pályázati követelményeknek, így ügyfeleik sikeresen nyerték el a támogatásokat, és maximalizálni tudták fejlesztéseik eredményességét.
A napokban jelent meg a „Munkakörülmények fejlesztése” című, GINOP Plusz-3.2.5-24 azonosítójú pályázat is, amelynek fő célja a munkabalesetek és foglalkozási megbetegedések megelőzése, valamint a munkafeltételek korszerűsítése, ezenfelül kiemelt figyelmet fordít a felhívás a pandémia elleni védekezésre és megelőzésre, mindezt a versenyképesség növelése érdekében.
Ez a támogatás különösen a fémmegmunkálással foglalkozó cégek számára lehet kulcsfontosságú, hiszen olajködelszívó rendszerek kialakítását is lehetővé teszi. Laczkó Ádám, a Prevotex Kft. ügyvezetője rávilágított: „a támogatás akár 20 millió forintot biztosít, ami lehetőséget teremt arra, hogy CNC-forgácsológépekkel dolgozó üzemekben korszerű, aeroszolmentes munkakörnyezetet alakítsanak ki”.
Digitalizációs és informatikai fejlesztések
A digitális fejlesztések kulcsfontosságú elemei a versenyképes működésnek. A DIMOP Plusz 1.2.3/A-24 azonosítójú pályázat célja éppen az, hogy a mikro-, kis- és középvállalkozások digitalizációját támogassa egyműveletes kombinált hiteltermék formájában. A felhívás célja az alacsony digitális intenzitással rendelkező mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének javítása a digitális transzformáció, azon belül a piacon elérhető emelt szintű digitális megoldások bevezetésének és működtetésének támogatásával. A pályázat keretében legalább 3, legfeljebb 20 millió forint finanszírozás igényelhető.
A támogatható tevékenységek között ugyanúgy szerepel felhőalapú szolgáltatások bevezetése, mint internetes megjelenést biztosító honlapok és portálok, e-kereskedelem beindítását vagy továbbfejlesztését szolgáló szoftverek vagy felhőszolgáltatások, automatikus feldolgozásra alkalmas e-számlázószoftverek vagy felhőszolgáltatások, táv- és csoportmunka-támogatást biztosító szoftverek vagy felhőszolgáltatások, ERP-alkalmazások és CRM-megoldások vagy mesterséges intelligencia (MI)-alapú technológiák, szolgáltatások.
A közép-európai régióban működő, vállalatirányítási megoldásokat fejlesztő Dyntell tapasztalatai szerint a kkv-k körében különösen népszerűek a webes alapú vállalatirányítási rendszerek, amelyek egyszerűbb használatot és jobb mobilkompatibilitást kínálnak, különösen a kereskedelmi szektorban. Ennek eredményeként 2025 […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!