A hét közepéig úgy tűnhetett, hogy a forint több hete tartó gyengülési trendje megtörni készül, azonban végül ez mégsem következett be.
A hétfő reggelt gyengüléssel kezdte a hazai fizetőeszköz, 414 fölé is felszúrt az euró-forint kereszt, majd ezt követően szerda kora délutánig erősödésbe kapcsolt, ekkorra már a lélektani szintnek nevezhető 410-et felülről közelítette.
Itt azonban elfogyott az ereje az euróval szemben és péntekre visszakorrigált a hétfői árfolyamszint közelébe – jelezte lapunknak Rodic Ádám, az MBH Elemzési Centrum szakértője.
A dollár ellenében azonban egyelőre kitartani látszik az erősödés, míg hétfő délelőtt 406 feletti dollár-forint árfolyammal is találkozhattunk, addig péntekre 400-401 körül kereskedett a devizapár.
„A forint az euróval szemben maradt a 410 és 415 közötti sávban, azaz továbbra is egy határozottan gyenge árfolyam látszik”
– erősítette meg Regős Gábor, a Gránit Alapkezelő vezető elemzője. A közgazdász hozzáfűzte, hogy az árfolyam hét eleji erősödésében szerepet játszhatott a kedvező kiskereskedelmi adat. Az ipar ugyan nem teljesített jól decemberben, de a bejövő adat a várakozásoknak megfelelt, így ennek nem volt negatív hatása a piacra.
Ezen a héten tovább kiderült, hogy a német gazdaság 2024-ben 0,2 százalékkal zsugorodott, ami a második egymást követő recessziós évét jelenti Németországnak, főleg az ipar gyengélkedése miatt. Ez természetesen nem jó hír Magyarországnak, mivel a legnagyobb kereskedelmi partnerünkről van szó.
Rodic Ádám emellett rámutatott, hogy az építőipari termelés Magyarországon 1,7 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, az infláció pedig 4,6 százalékra nőtt decemberben, ami magasabb volt a piaci konszenzusnál.
Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője hozzáfűzte, hogy a vártnál magasabb infláció hosszabb ideig korlátozhatja a jegybank mozgásterét a kamatvágási ciklus folytatásában. A következő kamatdöntő ülést január 28-án tartja az MNB.
A távozó Biden-adminisztráció megkeverte a lapokat
A hetet az olajár a 80,5 dolláros szinten kezdte, majd szerdára 80 dollár alá csökkent – nem egy nagy változás, de ez is szerepet játszhatott a forint hét elején látott erősödésében. Ezt követően az árfolyam 82 dollárig emelkedett, majd 80-81 dollár körül stabilizálódott. „A mostani árat érdemes hosszabb időtávon is vizsgálni.
A 80 dollár feletti ár inkább magasnak számít, hiszen egy hónapja még csak 73,5 dollárt kellett fizetni egy hordó kőolajért.
Ezt a hatást súlyosbítja az üzemanyagárakban a forint dollárral szembeni gyengülése” – magyarázta az Indexnek Regős Gábor. Az olajár növekedésének oka, hogy a Biden-adminisztráció működésének utolsó napjaiban még szankciókat vezetett be az orosz olajat szállító árnyékflottára és a hajóbiztosítást végző cégekre. Ez az olaj világpiacán szűkíti a kínálatot és így törvényszerűen vezet az árak emelkedéséhez.
Lapunknak szombaton küldött közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium jelezte, hogy „az olajellátást érintő ukrán fenyegetettség és az amerikai szankciók együttesen az üzemanyagárak jelentős emelkedéséhez vezetnek”.
A szankciók következményeként Kínának és Indiának, mint a világ legnagyobb olajimportáló államainak, több nyersolajat kell más forrásokból, így például a Közel Keletről, Afrikából vagy éppen az amerikai kontinensről beszerezniük. Ez tovább növeli a nyersanyagárakat és emeli a szállítási költségeket is
– magyarázta a gazdasági tárca. Emellett a hideg téli hónapokban tovább emelkedhet a kereslet az olaj iránt, különösen Európában és az Egyesült Államokban. Mindezek következtében a Brent olaj ára az elmúlt egy hónapban közel 10 százalékkal nőtt.
Az orosz-ukrán háború következményeként január elején leállt a Barátság kőolajvezeték és a Török Áramlat biztonsága is veszélybe került, amelyek kiemelkedő szerepet játszanak Magyarország energiaellátásában.
A minisztérium emlékeztet, hogy a régiós üzemanyagár-emelkedésében szerepet játszik a napokban élesedő amerikai szankciós csomag azon része is, amely igen negatívan érinti a Szerbiai Kőolajipari Vállalatot (NIS), a korlátozó intézkedés csökkenti a rendelkezésre álló nyersolaj, illetve üzemanyag mennyiségét.
Magyarországon az üzemanyagok mintegy 20-30 százaléka importból származik, így a külső piaci folyamatok közvetlenül és azonnal hatnak a hazai ellátásra és üzemanyagok árának alakulására. A kormány ígéretet tett arra, hogy „az ellátásbiztonság mellett Magyarországon a benzin és a gázolaj árát a lehető legnagyobb mértékben stabilizálja”.
A kormány célja, hogy a hazai üzemanyagárak a szomszédos országok átlagára alatt maradjanak:
- A referencia időszakot vizsgálva egy liter benzin a szomszédos országokban átlagosan 637 forint volt, aminél a magyar ár egy forinttal volt kedvezőbb.
- A dízel esetében pedig a […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/gazdasag/2025/01/19/forint-euro-dollar-olaj-gaz-uzemanyag-ngm-joe-biden-ukrajna/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!