A Lámfalussy-előadássorozat, amely báró Lámfalussy Sándorról, „az euró atyjáról” kapta a nevét, rangos nemzetközi konferencia, amelynek a Magyar Nemzeti Bank ad otthont.
A tizedik Lámfalussy-konferencia fő témája „A geoökonómia kora: A központi bankok fejlődése”. Arra mutatnak rá, hogy a geopolitikai kihívások új korszakában a jegybankoknak is alkalmazkodniuk kell. A konferencia a Magyar Nemzeti Bank elnökének, Matolcsy Györgynek bevezető beszédével kezdődött.
Matolcsy György: Lámfalussy összekovácsolta Európát
Matolcsy György jegybankelnök köszöntőbeszédében hangsúlyozta a konferencia egyedülálló időzítését, hiszen az esemény egybeesik a Magyar Nemzeti Bank centenáriumával és a Lámfalussy-program tízéves jubileumával.
A jegybankelnök kiemelte, a program névadója, a magyar származású Lámfalussy Sándor kulcsszerepet játszott az európai közös valuta megteremtésében.
Elmondta, amikor először találkoztak Budapesten, akkor Észak-Afrikából érkezett haza, szeretett az észak-afrikai sivatagban időt eltölteni.
Az európai csillag vezette, hogy lépésről lépésre összekovácsolja Európát.
„A Lámfalussy-által facilitált euró közelebb hozta egymáshoz a régió országait, gazdaságait és társadalmait” – fogalmazott Matolcsy György, rámutatva a monetáris integráció társadalmi jelentőségére is. Lámfalussyt hősnek tartja, akinek jelentős szerepe volt az európai országok összekovácsolásában.
Az euró bevezetése a jegybankelnök szerint forradalmi változásokat hozott a globális gazdaságban. Matolcsy kifejtette, a közös valuta […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!