Elon Musk június közepén egy eddig áthatolhatatlannak tűnő falat tört át azzal, hogy a vagyona meghaladta az egybillió dollárt, ám nem tarthatta meg túl sokáig ezt a címet. Kedden ugyanis már „csak” 957 milliárd dollárra becsülte a vagyonát a naponta frissülő Bloomberg Billionaires Index, míg a jelenlegi adatok alapján 946 milliárd dollárral vezeti ezt a rangsort.
A BBC beszámolója szerint a visszaesés annak köszönhető, hogy a SpaceX és a Tesla részvényárfolyamai is csökkentek, ráadásul a mesterséges intelligencia hosszú távú jövedelmezőségével kapcsolódó aggodalmak miatt alapból is estek a technológiai részvények, az eladások pedig különösen rosszul érintették a Nvidiát, az Intelt és az AMD-t.
Hétfőn 16 százalékos volt az áresés, ez pedig 240 milliárd dollárral csökkentette Musk személyes vagyonát, amely kifejezetten érzékeny az árfolyamingadozásra, hiszen szinte teljesen a két vállalat köré koncentrálódik. A befektető a SpaceX-ben mintegy 42 százalékos, míg a Teslában körülbelül 13 százalékos részesedéssel bír.
Érdekesség, hogy az eddigi legerősebb nap június 16-a volt, amikor a SpaceX részvényei több mint 225 dollárra emelkedtek, ami összesen 1,32 billió dollárra növelte Musk vagyonát.
A jelenlegi visszaesés azonban aligha hatja meg a befektetőt, aki könnyen visszaszerezheti a dollárbilliárdos státuszát, amennyiben a június közepén a tőzsdén debütáló SpaceX részvényei 6 százalékkal emelkednek. Ezzel továbbra is ő a világ leggazdagabb embere, a második helyezett pedig jócskán lemaradva követi. A Bloomberg kimutatása szerint ezt a pozíciót jelenleg Larry Page, a Google egyik alapítója foglalja el 296 milliárd dollárral.
(Borítókép: Elon Musk 2025. május 30-án. Fotó: Kevin Dietsch / Getty Images)
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!