„Mi, az Andrada tulajdonosai és vezetése, teljes mértékben értjük és komolyan vesszük az akkumulátor-újrahasznosítási technológiák keltette lakossági aggodalmakat. Vállalatunk az európai uniós üzleti normák szerint működik, nem hagyhatjuk figyelmen kívül a közvélemény kérdéseit” – írja közleményében a vállalat, amely Alsózsolcán készül akkumulátor-újrahasznosító beruházásra.
Ezért azt a felelős döntést hoztuk, hogy a legmagasabb követelményeket is idő előtt teljesítjük, így bizonyítva a technológiánk biztonságát és fenntarthatóságát a legszigorúbb környezetvédelmi szempontok alapján. Az előzetes vizsgálati eljárás helyett – megelőzve a hatóság esetleges ilyen irányú kérését – környezeti hatásvizsgálati eljárást indítunk
– jelentette be az Andrada, amely az önkormányzat, az országos hatóságok, a lakosság, a civil és a szakmai szervezetek számára is megnyugtató, transzparens választ akar adni. A transzparencia jegyében betekintést akarnak adni a részletes dokumentációba.
A dokumentumok és a folyamat átláthatóságának biztosítása mellett folyamatosan egyeztetünk a település vezetőivel, civil szervezeteivel és a hatóságokkal, hogy a közelben élő emberek minden információt megkapjanak, így biztosak lehessenek abban, hogy a tervezett létesítmény semmiféle kockázatot nem jelent a biztonságukra és az egészségükre
– közölték.
Majdnem verekedésbe torkolt a fórum
<a […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/gazdasag/2023/09/21/alsozsolca-akkumulator-ujrahasznosito-uzem-andrada/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!