Egy orvostechnológiai kutatással és eszközfejlesztéssel foglalkozó, magyar alapítású startup öles léptekkel halad afelé, hogy piacra dobjon egy altatásnál használt laringeális maszkot, amely radikálisan csökkentheti a légcsőbe helyezéskor keletkező traumatikus szövődmények számát.
A Vespucci Partners kockázati tőkebefektető először 2020-ban invesztált az innoMask társaságba, seed, vagyis magvető fázisban. A jól haladó fejlesztés és a klinikai kipróbálás engedélyezése tette lehetővé és szükségessé, hogy idén szeptemberben újabb tőkebevonás következzen be a Széchenyi Alapok Zrt., az Óbuda Uni Venture Capital (OUVC) Zrt. és egy magánbefektető révén. A magvető fázisból Series A fázisba lépett.
A következő lépés az exit lehet
Nagyon örülünk, hogy újabb cégünk értékelődött fel, az innoMask esetében az eredeti cégérték a háromszorosára ugrott az újabb tőkebevonással. Ha minden jól megy, náluk már nem lesz szükség újabb befektetési körre, a következő lépés az exit lesz – valószínűleg két éven belül
– mondta az Indexnek Sohajda Júlia, a Vespucci társalapítója, és ügyvezető partnere.
A kockázati tőkebefektető kifejezetten olyan startupokkal keresi az együttműködést, amelyek magas hozzáadott értékkel bírnak technikai téren.
Kreatív lépés az altatásban
Csakhogy értsük, pontosan miről is van szó: a laringeális maszkokat globálisan használják az egészségügyben az altatáshoz, ám a piacon elérhető eszközöknek van egy nagy hátrányuk. Amikor a légcsőbe helyezik a maszkot, felsértheti a páciensek torkát, ami traumatikus szövődményeket okozhat. Emiatt a betegek bizonyos esetekben kénytelenek hosszabb ideig gyógyulni az egészségügyi intézményekben, ami plusz költségeket ró az egészségbiztosítókra.
Az új magyar innovatív fejlesztés során az eddig fellelhető megoldásokhoz képest olyan terméket hoztak létre, amely a behelyezéskor lényegesen kisebb, a végleges méretét csak a kívánt pozícióba helyezés után veszi fel.
A maszk így biztosítja a légutat, és a biztonságos lélegeztetést a műtét során. A beavatkozás után a megszokottnál kisebb eszköz leeresztésével könnyen, veszélytelenül eltávolítható, várhatóan nem okoz légúti sérüléseket, ezáltal nagymértékben elkerülhetőek lesznek az operációt követő fertőzések is. A szövődmények hatékony csökkentésével kevesebb beteget kell a szükségesnél hosszabb ideig ápolni, s ezzel időt és pénzt takarít meg a maszk használója.
Magyar fejlesztés és tulajdon
Nem árt hangsúlyozni, hogy a maszkot kifejlesztő cég teljes mértékben magyar, hazai alapítású és vezetésű, a fejlesztői csapat tagjai is magyarok. Az orvostechnikai innováció elkészítéséhez szükséges infrastruktúrát a szintén magyar Medres Kft. […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!