Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Magyar Péter, Magyarország következő miniszterelnöke már kampány alatt egyértelművé tette: az egyik legfontosabb célja, hogy politikai megállapodást kössön az uniós intézményekkel és a tagállamok vezetőivel. Nem véletlen, hogy tervei szerint hivatalba lépése utáni harmadik útja Brüsszelbe vezet. A tét óriási: azok az „uniós ezermilliárdok” évek óta hiányoznak a magyar gazdaságból. Ennek megfelelően az elmúlt napokban Budapestre látogató Európai Bizottság vezetőivel folytatott tárgyalásokon a leendő kormányfő világossá tette, Magyarország kész új alapokra helyezni kapcsolatát az Unióval, és ezzel párhuzamosan hozzájutni azokhoz a forrásokhoz, amelyek a magyaroknak járnak.
Ungyanis azt Magyar Péter sem látja másképp, mint a korábbi kormány, hogy „az uniós forrás nem könyöradomány, hanem egy ellentételezés a magyarok által az Uniónak befizetett pénzekért és hazánk Európáért végzett munkájáért”. Magyar Péter a tárgyalások elején részletesen ismertette vállalásait, korrupcióellenes intézkedések, csatlakozás az Európai Ügyészséghez, valamint az igazságszolgáltatás, a sajtó és a felsőoktatás függetlenségének helyreállítása. Mindez egy olyan gazdasági helyzetben történik, ahol az uniós pénzek hiánya már nemcsak statisztikai kérdés, hanem a mindennapokban is érezhető.
A kérdés azonban nem csak az, hogy sikerül-e megállapodni Brüsszellel. Legalább ennyire fontos, hogy mikor jelennek meg ezek a források ténylegesen a gazdaságban, és mikor érezhető a hatásuk. Magyar Péter és csapata előtt továbbra is számos feltétel teljesítése áll, ezekről az elmúlt időszakban részletesen szó volt. Most viszont érdemes egy lépéssel tovább menni, ha ezek a feltételek teljesülnek, és megszületik a megállapodás az Európai Bizottság és a tagállamok vezetőivel, akkor reálisan mikor kezdhetik el érdemben befolyásolni a gazdaságot az uniós pénzek.
Mekkora pénzről beszélünk?
Mindenekelőtt érdemes tisztázni, hogy pontosan mekkora összegről beszélünk. Ifkovics Ábrahám, a HOLD Alapkezelő elemzője a G7 felületén nemrég részletesen végigvette a számokat. Nagyjából 10+10 milliárd euró, vagyis összesen mintegy 20 milliárd eurónyi forrás van jelenleg befagyasztva a kohéziós és a helyreállítási alapból. Ez forintban több mint 7000 milliárd, amelynek körülbelül 80 százaléka vissza nem térítendő támogatás, a fennmaradó rész pedig kedvezményes hitel.
A hiteloldalon külön tételt jelent, hogy az Európai Unió egyelőre nem engedélyezte Magyarország fegyverkezési célú, 16 milliárd eurós hitelkeretét. Amennyiben ehhez hozzávesszük a helyreállítási alap részeként elérhető mintegy 4 milliárd eurós hitelt, úgy összesen körülbelül 20 milliárd eurónyi, kedvezményes kamatozású hitelforrásról beszélünk, amely egyelőre nem hozzáférhető. Ez azért különösen fontos, mert a finanszírozási költségekben is jelentős a különbség.
Ifkovics felhívta arra a figyelmet, hogy jelenleg egy tízéves magyar eurókötvény és egy hasonló futamidejű német papír között nagyjából 100 bázispont a hozamkülönbség. Vagyis Magyarország körülbelül egy százalékkal drágábban jut forráshoz, mint például Németország vagy maga az Európai Unió. Egy ekkora, nagyjából 7000 milliárd forintos hitelkeretnél ez éves szinten mintegy 70 milliárd forintnyi megtakarítást jelentene, ha az ország hozzáférne az olcsóbb uniós forrásokhoz. Mégis, a történet szempontjából a legfontosabb elem nem a hitel, hanem a vissza nem térítendő támogatás.
Ennek volumene mintegy 16 milliárd euró. Ez a magyar GDP körülbelül 7 százaléka – vagyis önmagában is olyan nagyságrend, amely érdemben képes befolyásolni a gazdasági pályát.
A jelenlegi várakozások szerint ezeknek a forrásoknak a következő két-három évben kellene megérkezniük. Ha ez valóban így történik, akkor a hatás sem elhanyagolható, éves szinten akár 2–3 százalékkal is hozzájárulhatnak a gazdasági növekedéshez. De fontos kijózanító tényező, hogy ezeknek a forrásoknak még optimista forgatókönyv mellett sem lesz azonnali, látványos hatása a magyar gazdaságra.
Még akkor sem, ha a Tisza Párt és Magyar Péter képes felgyorsítani a folyamatokat, és gyors ütemben teljesíti az uniós feltételeket. Ráadásul az eddigi nyilatkozatok alapján az sem egyértelmű, hogy minden elvárás azonnali és teljes körű végrehajtása reális. Vagyis még a legkedvezőbb esetben is inkább egy fokozatos, lépcsőzetes hatásról beszélhetünk, nem pedig egy gyors, azonnali gazdasági fordulatról.
Nincs olyan forgatókönyv, hogy a közvetlen hatását azonnal megérezhetjük
A képet ráadásul egy sor fontos technikai részlet árnyolja, amelyről most Virovácz Péter beszélt az Indexnek. Az elmúlt években ugyanis az Orbán-kormány jellemzően előfinanszírozta az uniós projekteket. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a beruházások sok esetben teljes egészében, vagyis 100 százalékban a magyar költségvetésből valósultak meg, és az uniós pénzek csak utólag érkeztek meg ezek elszámolására. Az ING vezető elemzője szerint tehát nem is az a fő kérdés, mennyi pénz jön, hanem az, hogy ebből mennyi marad „szabadon felhasználható”.
Ha a beérkező források jelentős része már korábban megelőlegezett projektek finanszírozását fedezi, akkor ezek nem új költési lehetőséget jelentenek, hanem korábbi kiadások utólagos megtérülését. Van egy technikai hatás is, ha ezek a pénzek nem érkeznének meg, akkor az előfinanszírozás miatt utólag megemelkednének a Maastrichti módszertan szerinti költségvetési hiányok. Másképp fogalmazva, az uniós források egy része valójában „szinten tartja” a hiányt, nem pedig érdemben csökkenti.
Cash flow szempontból ugyanakkor van mozgástér. A beérkező pénzáram segítheti a folyó költségvetési hiány finanszírozását, és itt már valódi döntési helyzet áll elő. A kormány eldöntheti, hogy az összegeket elszámolja – ami például az államadósság csökkenését eredményezheti –, vagy továbbforgatja, és újabb projektek előfinanszírozására használja, ahogyan azt korábban is láthattuk. Virovácz szerint mindezek alapján az is elmondható, hogy a felszabadított források rövid távon nem igazán tudják majd élénkíteni a GDP növekedését.
Reálisan leghamarabb 2027-2028-ban éreztetheti a hatását az felpörgő uniós forrás felhasználás. Amennyiben valóban ténylegesen új projektekre elkölthető transzfer beérkezéséről beszélünk, úgy nagyjából a GDP bővülésének ütemét 1-1,5 százalékponttal tolhatják meg az uniós pénzek.
Ugyanakkor az is tagadhatatlan, hogy az uniós források megjelenése nemcsak közvetve, hanem akár azonnal, közvetlenül is érezhető hatásokat gyakorolhatna a reálgazdaságra. Már önmagában az új projektek megjelenése, illetve az Európai Unióval folytatott, látványosan javuló hangvételű kommunikáció is javíthatná a cégek és a háztartások hangulatát. Ez azért kulcskérdés, mert jelenleg az egyik legnagyobb gazdasági probléma éppen a bizalom hiánya, a vállalatok és a lakosság is kifejezetten pesszimista a jövőt illetően, legyen szó az inflációról vagy a növekedésről.
Egy olyan fiskális élénkítés, mint amit a helyreállítási alap forrásainak megérkezése jelentene, gyorsan visszaköszönhetne a bizalmi mutatókban. Ha ugyanis nagy számban indulnak új beruházások, az nemcsak konkrét megrendeléseket és munkát jelent, hanem egyfajta jelzés is a gazdasági szereplők felé. Ez pedig könnyen elindíthat egy önmagát erősítő folyamatot. A javuló várakozások növelhetik a beruházási kedvet, a fogyasztást, ami tovább erősíti a növekedést. Vagyis még mielőtt a pénz teljes mértékben „átfolyna” a gazdaságon, már a megjelenése és az ehhez kapcsolódó hangulatváltás is képes lehet lendületet adni a gazdaságnak.
Olcsóbb finanszírozás, nagyobb mozgástér, de csak, ha jól használják fel
De térjünk vissza oda, hogy mennyiben könnyítheti meg az állam finanszírozását az uniós források visszatérése, és mennyire bővítheti a fiskális politika mozgásterét? Ahogy azt bemutattuk a rövid válasz az, hogy sok múlik azon, hogyan használják fel ezeket a pénzeket. De Virovácz szerint, ha nagyon leegyszerűsítjük a képet „van pénz vagy nincs pénz” logikára, akkor egyértelmű az előny. Hiszen a vissza nem térítendő támogatásokkal egyszerűen nem tud versenyezni a piaci hitelfelvétel. Ez kvázi „ingyenpénz” a költségvetés szempontjából.
Még a hitelek esetében is kedvező a helyzet. Az úgynevezett RRF-hitel – vagyis a helyreállítási alapból elérhető forrás – jóval alacsonyabb kamatozású, mint amit Magyarország a piacról tudna felvenni. Ez azt jelenti, hogy ha az állam ezekhez a forrásokhoz hozzáfér, akkor érdemben csökkentheti az adósságszolgálati költségeit. Van azonban egy kevésbé látványos, de legalább ilyen fontos hatás is. Az uniós pénzek nemcsak kiadási oldalon jelentenek könnyebbséget, hanem a bevételeket is növelik.
A gazdaságba beáramló források ugyanis „megforognak”: beruházások, bérek, beszállítói kifizetések formájában jelennek meg, és ezek után különböző adók – áfa, társasági adó, járulékok – folynak vissza az államkasszába.
Egy korábbi becslés szerint a 2010 és 2023 közötti uniós nettó pénzáramlás mintegy 40 százaléka jelent meg a költségvetés bevételi oldalán. Ha ebből levonjuk az önerőt, akkor is nagyjából 30 százalékos nettó bevételi hatásról beszélhetünk. Tehét az uniós pénz nemcsak bejön, hanem részben vissza is csorog az államhoz. Ez csökkenti a finanszírozási kényszert, mérsékli a piaci hitelfelvétel szükségességét, és tágíthatja a költségvetés mozgásterét – feltéve, hogy a forrásokat hatékonyan használják fel.
Az uniós pénzek feltételezett érkezésének a hatását már most is látjuk, még ha ez egyelőre csak spekulatív és megelőlegezett bizalmon alapul. „A magyar államkötvények hozama beszakadt és már az iráni háború előtti szinteken tartózkodik. A forint hosszú évek óta nem látott erős szinten áll, amely fékezheti a közel-keleti háború inflációs sokkhatását már az idei év folyamán is” – hívta fel erre a figyelmet az ING vezető elemzője.
Hogy ténylegesen mikor jelentkeznek a reálgazdasági hatások, az azon is múlik, hogy milyen módon, milyen eszköz segítségével sikerül a nagyon szűkös rendelkezésre álló határidőben lehívni az RRF pénzeket.
Ha csak már meglévő vagy lezárult projektek számláit sikerül kifizettetni, annak reálgazdasági hatása csekély, bár a finanszírozási helyzetet kétségtelenül javítja.
„Ha viszont egy speciális pénzügyi eszközön keresztül sikerül a pénz egy részét az egyik zsebből a másikba áttenni, hogy az aztán később bármikor felhasználható legyen, úgy akkor már a jövő év folyamán is megvalósulhatnának beruházások ebből” – összegezte Virovácz Péter. A tőkepiac nem szereti a bizonytalanságot. A jogrendszer minősége pedig a befektetők szemében nem morális kérdés, hanem kiszámíthatóság. A jogrendszer minősége pedig nem morális kérdésként, hanem kiszámíthatóságként jelenik meg.
„Azt is mondhatnám, hogy a jogállam a befektető szemében nem világnézet, hanem kockázati prémium” – mondta. És pontosan ez az a pont, ahol az uniós források és a forint árfolyama összeér. A pénzek felszabadításához ugyanis éppen ezt a kiszámíthatóságot kell helyreállítani, a jogrendszer működését, az intézmények függetlenségét, a fékek és ellensúlyok rendszerét.
Felmerül azonban egy kényelmetlen kérdés is, mit jelent valójában a fékek és ellensúlyok rendszere? Azt biztosan nem, hogy ha a közjogi méltóságok esetében a Fidesz embereit egyszerűen a Tisza Párt embereire cserélik, egy másik kétharmados felhatalmazással. A piac nem neveket, hanem független intézményeket figyel. A lényeg tehát nem a személycsere, hanem az, hogy tényleg csökken-e a politikai befolyás. Ha igen, az erősíti a bizalmat. Ha nem, akkor a kockázat is marad.
Ha ez visszaépül, az automatikusan alacsonyabb kockázati prémiumot jelent – ami már önmagában is erősíti a forintot. Ennek egy részét már most látjuk, a piac megelőlegezett bizalma az árfolyamban is megjelent. A befektetők azonban nem csak „hinni” szeretnek, hanem „látni” is.
Rövid távon elég lehet a szándék, de középtávon ezt konkrét lépéseknek kell követniük. Ha ez megtörténik, akkor még bőven lehet tér egyébként a forint további erősödésére is.
Az ING vezető elemzője szerint a jelenlegi várakozások szerint az idei év végére akár 350 körüli, jövőre pedig 340 körüli euróárfolyam sem elképzelhetetlen. Sőt, egy hiteles euróbevezetési program és az alacsonyabb politikai kockázat mellett az sem kizárt, hogy a forint visszatérjen a 2018 körüli szintekre. Ez szerint azért érdekes viszonyítási pont, mert sok folyamat innen datálható.
2018-ban indult el az 7. cikk szerinti eljárás Magyarországgal szemben, ezt követően lazult a korábban szigorúbb költségvetési politika, majd a Magyar Nemzeti Bank akkori „high pressure economy” megközelítése, a 2020 utáni válságok sorozata és a 2022-től felfüggesztett uniós források együtt formálták a mostani pályát. Ha ezek a folyamatok legalább részben visszafordíthatók – és közben a jegybank is egy, a forint erősödését támogató környezetben működik –, akkor már nem tűnik irreálisnak, hogy a magyar deviza a következő 1–2 évben visszatérjen a korábbi, erősebb szintekhez.
(Borítókép: Magyar Péter 2026. április 20-án. Fotó: Szabó Bernadett / Reuters)
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!